A Paks visszahozta, majd kölcsönadta fiatal csatárát

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.01.14. 18:44
Szendrei Ákos visszatért Dunaszerdahelyről, majd Mezőkövesdre került kölcsönbe (Fotó: paksifc.hu)
A Paks labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Dunaszerdahelyről szerződtette Szendrei Ákost, akit kölcsön is adott a Mezőkövesdnek.

A Paks bejelentette, hogy megegyezett a Dunaszerdahellyel Szendrei Ákos szerződtetéséről. A 21 éves támadó még 2021-ben szerződött Dunaszerdahelyre, de a felvidéki klub a folytatásban kölcsönadta a Fehérvárnak, a Győrnek és a Kecskemétnek is.

Az utánpótlás-válogatott játékost a Paks is kölcsönadta, amely arról számolt be, hogy Szendrei a tavaszt a másodosztályú Mezőkövesdnél tölti.

Szendrei az NB I-ben 34 mérkőzésen négyszer volt eredményes. Ősszel a Dunaszerdahelyben négyszer kapott szerepet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Ádám Martin (Aszterasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Könyves Norbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Szendrei Ákos (Dunaszerdahely – szlovákiai)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Szélpál Norbert (szabadon igazolható), Zimonyi Dávid (Vasas FC) 
Kölcsönbe távozók: Skribek Alen (Diósgyőri VTK), Szendrei Ákos (Mezőkövesd Zsóry FC)
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-NÉL
Érkezett: Bertus Lajos (Tatabánya), Farkas Dániel (Diósgyőri VTK), Lőrinczy Attila (Bp. Honvéd), Szendrei Ákos (Paksi FC – kölcsönben)
Távozott: Bodnár Attila (?), Harsányi István (Békéscsaba), Jacsó Dávid (?), Kállai Kevin (Diósgyőri VTK), Kállai Zalán (?)

 

Legfrissebb hírek

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
14 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 11:51

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Kit ajánl a Fradinak Bognár György?

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 18:57

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Bognár: Egy percig sem éreztem, hogy kikaphatunk; Erős: Talán a döntetlen reálisabb lett volna

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 08:56