Pető Tamás: Valóban volt feszültség a fehérvári és az újpesti kispad között

N-P. T.N-P. T.
2024.11.23. 21:29
Pető Tamás (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 14. fordulójának harmadik szombati mérkőzésén az Újpest kapusa, Ricardo Piscitelli remek teljesítményének köszönhetően idegenben 1–0-ra legyőzte a Fehérvárt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Fehérvár trénere, Pető Tamás szerint a helyzetek és a játék alapján csapatának kellett volna nyernie.

„Ettől függetlenül gratulálok az Újpestnek, mert a kevés lehetőségéből szerzett egy gólt, mi a sokból egyet sem. Hullámzott a játék, hol mi voltunk jobbak, hol az ellenfél. A mérkőzés elején kicsit átengedtük a kezdeményezést, ha nem is szándékosan. A huszadik percben volt egy óriási ziccere Katona Matyinak, amivel megszerezhettük volna a vezetést. Változtattunk védekezésben is, utána jobban néztünk ki. A második félidő alapján mondhatom, hogy jobban játszottunk, de ez nem jelent semmit, ha nem sikerül berúgnunk a helyzeteinket.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: jól láttuk-e, hogy volt némi feszültség a két kispad között.

„Valóban volt, talán az ellenfél edzőjének személye és a távozásának körülménye miatt, amihez persze nekem semmi közöm. Volt feszültség, nehezen viseltük, hogy időhúzásra próbálta ösztönözni a játékosait. Személyes problémáink nincsenek egymással, talán inkább a mérkőzés miatt égett magasabb hőfokon mindenki.”

PETŐ TAMÁS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az Újpest vezetőedzője, Bartosz Grzelak így foglalta össze a meccset:

„Labdabirtoklásban inkább a mi javunkra billent a mérleg, de a Fehérvárnak is voltak veszélyes helyzetei, ahogy nekünk is. Az első félidőben volt egy hatalmas kimaradt helyzetünk. Alakulhatott volna így is, úgy is, azonban nagyon örülök, hogy amikor a csapat elveszítette a labdát, jól reagált. Sokat futottak a játékosok, kollektíven presszingeltek, és a védelem is kiválóan muzsikált. Nagyra értékelem, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. Nem volt könnyű, sőt, kifejezetten nehéz volt, ám örülök, hogy sikerült betalálnunk, és megszereztük a három pontot.”

A Nemzeti Sport őt is megkérdezte a tapasztalható feszültségről a két kispad között.

„Részemről nem volt, lehet, hogy a háttérben zajlott valami, amit nem vettem észre, de részemről semmi nem volt.”

BARTOSZ GRZELAK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Fehérvár FC–Újpest FC 0–1 (0–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3505 néző. Vezette: Bogár 
Gólszerző: Tajti (64.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

 

Legfrissebb hírek

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
11 órája

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:35

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
Tegnap, 14:13

A Fehérvár legyőzte a Klagenfurtot, egyenlített a párharcban

Jégkorong
2026.03.17. 21:41

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 15:02

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 12:46

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21
Ezek is érdekelhetik