Gera Zoltán lett a Kecskemét új vezetőedzője – hivatalos

B. D. K.B. D. K.
2024.10.16. 10:27
Gera Zoltán az új vezetőedző (Fotó: kecskemetite.hu)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE felmentette a vezetőedzői poszttal járó munkavégzés alól Szabó Istvánt. A klub most Gera Zoltán személyében bejelentette az utódját.
Labdarúgó NB I
2024.10.15. 12:29

Már nem Szabó István irányítja a Kecskemétet – hivatalos

Az új vezetőedző személyéről konkrét, aláírt megállapodást követően ad tájékoztatást a klub.

A Nemzeti Sport értesülései szerint három klub nélküli edző szerepelt a Kecskemét jelöltjei között, közülük Gera Zoltán volt a legesélyesebb a posztra, aki az idényt még az NB II-es Vasas vezetőedzőjeként kezdte.

Gera Zoltán első NB I-es megbízatására készül, ezzel ő lett a KTE történetének összesen hatodik, zsinórban ötödik szakvezetője már, aki Kecskeméten mutatkozhat be edzőként az élvonalban – írja a klub.

„Hatalmas várakozással és örömmel érkeztem, egyben óriási megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek. A Kecskemét szépen építkezett az utóbbi években, jól ismerem a klub körül dolgozó embereket, vezetőket, hiszen az utánpótlás-válogatott edzőjeként sokat jártam ide. Meg kell említenem természetesen Szabó Istvánt is, akit magam is nagyon elismerek, remek munkát végzett itt az utóbbi években. Egy jó közegbe csöppentem bele, ami számomra fontos volt. Tele vagyok tettvággyal, de a legfontosabb az, hogy a csapat minél jobban szerepeljen. Az első benyomások jók, most már jöhet a munka. Valami megtört a csapaton belül, ebből az állapotból a lehető leggyorsabban ki kell jönni. Az együttes karakterét, a játékosokat ismerem, keményen küzdő és dolgozó gárdáról van szó. Nagyon fontos, hogy az identitás erős maradjon, emellett visszanyerje a stabilitását a csapat, hiszen a pontok gyűjtését meg kell kezdeni, ez fontos az önbizalom és a hit szempontjából is. A játékosokat és a keretet bőven alkalmasnak tartom arra, hogy elérjük a céljainkat, illetve hatékonyan tudjunk együtt dolgozni” – idézte a klub honlapja Gera Zoltánt.

„Nagyon szimpatikus az a filozófia, amit a Kecskemét képvisel, és amilyen pozíciót betölt a magyar labdarúgásban. Továbbra is az a célunk, hogy csapatként és egyénileg is fejlődjünk, mert az visz előre minket. Mindig lehet tanulni, tapasztalatból mondom én is. Szeretek fiatal játékosokkal dolgozni, mert befogadóak, ezt a korosztályos válogatottnál szerzett tapasztalataim alapján is mondhatom, így örülök, hogy erre lehetőségem lesz Kecskeméten is” – tette hozzá Gera.

Gera Zoltán szakmai stábjában nem lesz változás, asszisztens edzőként Kerekes Barna, kapusedzőként Trepák Attila, erőnléti edzőként Buzási Péter segíti az új vezetőedző munkáját is.

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Ferencvárosi TC

7

6

–

1

13–5

+8

18

2. Puskás Akadémia

8

6

–

2

13–8

+5

18

3. Paksi FC

8

5

1

2

15–12

+3

16

4. MTK Budapest

8

5

–

3

13–9

+4

15

5. Diósgyőri VTK

9

4

3

2

9–8

+1

15

6. Újpest FC

9

4

2

3

14–7

+7

14

7. Nyíregyháza Spartacus

9

3

1

5

13–18

–5

10

8. Fehérvár FC

9

2

3

4

11–17

–6

9

9. ETO FC Győr

8

2

2

4

8–11

–3

8

10. Debreceni VSC

8

2

1

5

11–13

–2

7

11. Zalaegerszegi TE

8

2

1

5

9–13

–4

7

12. Kecskeméti TE

9

1

2

6

6–14

–8

5

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
13 perce

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
45 perce

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
16 órája

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
19 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
23 órája

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45