A Puskás Akadémia játékosa kölcsönbe érkezett a Fehérvárhoz

B. D. K.B. D. K.
2024.07.23. 12:26
Ominger Gergő a Fehérvárnál folytatja (Fotó: fehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a szintén élvonalbeli Puskás Akadémiától kölcsönvette Ominger Gergő utánpótlás-válogatott középpályást.


A 21 éves Ominger Gergő végigjárta a felcsúti utánpótlás-csapatokat, a 2020–2021-es idényben két mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, majd 2021-től kölcsönben Csákváron szerepelt. Három idény alatt 58 mérkőzésen öt gólt szerzett és három gólpasszt adott az NB II-ben szereplő Fejér vármegyei együttesben – írja a székesfehérvári klub.

Sokszoros utánpótlás-válogatott, tagja volt a 2019-es Európa-bajnokságon 5. helyen végzett, így világbajnoki kvótát szerző U17-es magyar labdarúgó-válogatottnak is – teszik hozzá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Bedi Bence (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Bohdan Melnik (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, legutóbb kölcsönben Újpest FC), Kovács Mátyás (MTK Budapest), Ominger Gergő (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatért: Babos Bence (FC Ajka), Franck Bambock (kameruni-francia, Panetolikosz – Görögország), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus), Lirim M. Kastrati (koszovói-albán, NK Lokomotiva Zagreb –  Horvátország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Ominger Gergő (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Távozók: Bese Barnabás (Újpest FC), Gergényi Bence (Újpest FC), Hangya Szilveszter (szabadon igazolható), Rúben Pinto (Rúben Rafael Melo Silva Pinto, portugál, Uniao Torreense – Portugália), Emil Rockov (szerb-magyar, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Sigér Dávid (Sepsi OSK – Románia), Szabó Levente (diósgyőri kölcsön után Eintracht Braunschweig – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, onnan Újpest FC, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Bambock (kameruni-francia, legutóbb Panetolikosz – Görögország, kölcsönben), Fiola Attila (szabadon igazolható)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Ganbold Ganbayar (mongol, Komáromi FC – Szlovákia), Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Major Marcell (Csákvár), Radics Márton (Mosonmagyaróvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Auerbach Martin (Budafoki MTE), Babós Levente (csákvári kölcsön után Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Batik Bence (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Corbu Marius (román-magyar, szabadon igazolhatóként, APOEL FC – Ciprus), Kern Martin (Sturm Graz – Ausztria), Luciano Slagveer (holland-suriname-i, szabadon igazolható), Tóth Balázs (Fehérvár FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Bakti Balázs (Vasas-kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (csákvári kölcsön után Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (siófoki kölcsön után Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
13 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
21 órája

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
22 órája

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
23 órája

Szorosnak indult, sima lett a vége: kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.03.19. 21:54

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
2026.03.19. 08:13

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
2026.03.18. 14:13
Ezek is érdekelhetik