A Kisvárdáról távozó klubrekorder a Fehérvárban folytatja pályafutását

2024.05.24. 17:16
Bohdan Melnik (Fotó: Fehérvár FC)
Megalapozottnak bizonyult néhány napja megosztott értesülésünk, a Kisvárdáról távozó ukrán labdarúgó, Bohdan Melnik a Fehérvár FC-ben folytatja a pályafutását.

 

Amint azt a héten már előre jeleztük, a Kisvárda lejáró szerződésű játékosa, Bohdan Melnik Fehérváron folytatja pályafutását. A 27 éves, védőként és középpályásként is bevethető Melnik kisvárdai klubrekordot jelentő 166 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött érkezik a fehérváriakhoz.

Melnik a Vorszkla Poltava színeiben mutatkozott be az ukrán első osztályban, majd 2017-ben Kisvárdára igazolt. Hét és fél éven keresztül erősítette a rétközieket, ez idő alatt tíz gólt szerzett és nyolc gólpasszt osztott ki az élvonalban – mutatja be röviden az új szerzeményt a Fehérvár FC hivatalos honlapja.

„Nagyon örültem a Vidi megkeresésének, sok jót hallottam a klubról, és az elmúlt bő hét évben számos mérkőzést is játszottam a Fehérvár ellen – idézi a klubhonlap Melniket. – Nagyon motivált a lehetőség, tudom, hogy itt minden adva van a sikeres szerepléshez, kiváló az infrastruktúra, remek a szurkolótábor, és a város is tetszik, itt fogunk élni a feleségemmel és a kisfiunkkal. Természetesen a nemzetközi kupaszereplés lehetősége is nagyon motiváló volt számomra, ez is szerepet játszott a döntésemben. Mindenképp fejlődni szeretnék mint játékos, és amit biztosan megígérhetek, hogy mindig nagy szívvel fogok pályára lépni, és megpróbálom kihozni a maximumot magamból. Már nagyon várom, hogy a felkészülés elején találkozhassak az új csapattársaimmal!”

Melnik kettő plusz egy évre írt alá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: George Dobson (angol, Charlton Athletic – Anglia, szabadon igazolhatóként), Bohdan Melnik (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérhet: Franck Bambock (kameruni-francia, Panetolikosz – Görögország), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus), Lirim M. Kastrati (koszovói-albán, NK Lokomotiva Zagreb –  Horvátország) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemelt: Tóth Balázs (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg?)
Távozók: Hangya Szilveszter (szabadon igazolható), Rúben Pinto (Rúben Rafael Melo Silva Pinto, portugál), Szabó Levente (diósgyőri kölcsön után Eintracht Braunschweig – Németország, szabadon igazolhatóként)  
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bese Barnabás (lejár a szerződése), Fiola Attila (lejár a szerződése), Emil Rockov (szerb-magyar)
Kölcsönből visszatér klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia)

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

Az utolsó pillanatokban lőtt góllal mentett meg egy pontot az MTK Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 21:30

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

Út a dobogóra: a ZTE a Kisvárda legyőzése után a harmadik helyre lépett az NB I-es tabellán!

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 16:24

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

Bodnár Gergő: Ha az Újpest hív, arra nem lehet nemet mondani

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 12:14
Ezek is érdekelhetik