Az Újpest elfogadhatatlannak tartja Mészöly Géza eltiltását

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.02.29. 16:18
Mészöly Géza (Fotó: Kovács Péter)
Az Újpest FC elfogadhatatlannak tartja, hogy az MLSZ egy plusz két hónapos eltiltással sújtotta Mészöly Géza vezetőedzőt, s a döntés ellen fellebbez – áll a klub csütörtök délutáni közleményében.

 

„A klub továbbra is azon a véleményen van, hogy a vezetőedző nem követett el szabálysértést, a FEb által kiszabott büntetését pedig aránytalannak és a szabály szellemével tökéletesen ellentétesnek tartja” – áll az Újpest közleményében.

A klub kiemeli, összeegyeztethetetlennek tartja, hogy a döntés éppen akkor kerül nyilvánosságra, amikor a csapat a Magyar Kupa nyolcaddöntőjére készül (a Pakssal játszik 19 órától), mert a „mérkőzés alapjaiban határozhatja meg klubunk további hónapjait és az egész szezon sikerességét”.

Mint ismert, Mészöly Géza azért kapott egy hónapos, plusz fél évre felfüggesztve további két hónapos eltiltást, mert a DVTK–Újpest bajnokit követő sajtótájékoztatón azt mondta egyik játékosára utalva, hogy „Nem szerettem én se játszani ilyen nagydarab feka ellen, aki megtartja a labdát és megcsúsztatja. Szerintem kulcsfontosságú volt, hogy ő be tudott jönni.”.

Az Újpest a közleményében megjegyzi, a klub „a rasszizmus minden formájával szemben a zéró tolerancia elvét követi és ennek megfelelően fog eljárni”.

Az írás úgy zárul, hogy „a döntés ellen az Újpest FC fellebbez és az igazság érdekében a végsőkig hajlandó elmenni”.

Labdarúgó NB I
2024.02.29. 14:55

Hivatalos: Mészöly 1+2 hónapot kapott rasszista tartalmú nyilatkozatáért

A szövetség hivatalos felületein erősítette meg a Nemzeti Sport értesüléseit.
Labdarúgó NB I
2024.02.29. 16:54

Mészöly Géza: Nyilatkozatomban a „feka” szónak semmilyen plusz, pejorativ tartalma nem volt

Az Újpest FC vezetőedzője védekezésében azt írta: játékosát dicsérő jelzőkkel írta le, semmiképp sem akarta megsérteni Franklin Saserét.

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
17 órája

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
18 órája

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Az idén is megrendezik a Fülöp Márton kapustábort

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 09:16

Részletes feltételek az „ötmagyaros” szabályhoz – így jutnak a maximális forráshoz a futballklubok

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 09:45

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52
Ezek is érdekelhetik