Újpest: fiatal észt centert igazoltak Olaszországból

2023.09.04. 11:20
Az Újpest FC megvásárolta Oliver Jürgens játékjogát a Torinótól, az észt csatár a lila-fehéreknél folytatja a pályafutását – derült ki az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

A 20 éves támadó már pénteken átesett a szükséges orvosi vizsgálatokon, és aláírta szerződését – olvasható a hétfőn publikált hírben.

Oliver Jürgens 2019 augusztusában került hazájából, a Nomme Unitedből az olasz Hellas Verona utánpótlásába.

Később a Roma, az Inter és a Torino ificsapataiban játszott, a 2020–21-es idényben, az U18-as olasz bajnokságban gólkirály lett az Internazionale színeiben – írja az ujpestfc.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
George Danut Ganea (román, FC U Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Oliver Jürgens (észt, Torino – Olaszország), Kiss Tamás (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, FC Vaduz – Liechtenstein), Tajti Mátyás (Zalaegerszegi TE FC), Tamás Krisztián (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Molnár Zsombor (Vasas FC, legutóbb köcsönben: Dorogi FC)
Kölcsönből visszatérők: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Ognjen Radosevics (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Geiger Bálint, Tamási Domonkos, Tóth Ákos
Kiszemeltek: –

Távozók: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként),Giuseppe Borello (olasz, SS Monopoli 1966 – Olaszország, szabadon igazolhatóként),Petrus Boumal Mayega (kameruni, Al-Bataeh – Egyesült Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként), Abdoulaye Diaby (mali, FC St. Gallen 1879 – Svájc),Luis Jakobi (német, szabadon igazolható), Ognjen Mudrinszki (szerb, szabadon igazolható), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Eckl Patrik (KFC Komarno – Szlovákia), Szabó Bálint (FK Csíkszereda – Románia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, KVC Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
17 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
18 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik