Labdarúgás: Románia lemaradt Magyarország mögött – az Újpest román támadója szerint

P. K.P. K.
2023.08.17. 13:21
null
George Ganea azért is választotta az NB I-et, mert úgy érzi, a magyar futball előrébb tart, mint a román (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC román támadója, a nyáron szerződtetett, három NB I-es meccs után két gólpassznál és egy kiharcolt tizenegyesnél tartó George Ganea a klubja honlapján megjelent interjúban mesélt magáról, arról, miért választotta a magyarországi folytatás és kitért 45-szörös válogatott édesapjára is.

 

 

„Elég gyorsan megszoktam a környezetet, sokat segített a stáb és a csapattársaim – beszélt újpesti beilleszkedéséről a klubja honlapjának adott interjúban a 24 éves George Ganea. – A pályán is hamar magamra találtam, fekszik nekem ez a felfogás. Hosszú labdákkal és sok labdabirtoklással próbálkozunk, ez megkönnyítette a dolgom. A két gólpassznál többet akartam szerezni, de azt hiszem, kezdetnek megteszi. Elmondhatom, hogy támadásban mindenhol tudok játszani. A két szélén, centerként és visszavont ékként is. Utánpótlásban kilences pozícióban kezdtem, aztán szép lassan a felnőttek között egyre többször kerültem ki a szélre, mert nincs klasszikus center alkatom. A bal oldalt annyiból jobban kedvelem, hogy változatosabb, hiszen tudok befelé cselezni, keresztbe vezetni a labdát, majd lőni, vagy az alapvonal felé cselezni, és beadni. Éppen ezek miatt talán a balszélső és a center a két kedvenc posztom.”

A játékstílusa kapcsán kitért példaképére, Cristiano Ronaldóra is.

„Akkor cselezek, ha magabiztosnak és jól érzem magam, illetve, ha tudom, hogy a stáb és a társaim is megbíznak bennem. Ez most mind megvan, szerintem jó formában vagyok, habár az első két meccsen még fizikailag nem tudtam száz százalékot nyújtani, de fokozatosan jobb állapotban leszek. Nem mondom, hogy én vagyok a leglátványosabb játékos, de egy-két védőt ki tudok cselezni. Jól és gyorsan indulok be az üres területekbe, kapura lőni is tudok, habár ezt még az első meccseimen nem mutattam meg. Emellett sokat futok és általában későn fáradok el. Nem véletlen, hogy gyerekkorom óta Cristiano Ronaldo a példaképem, ugyanazon a poszton is játszunk.

Ganea egy kérdésre válaszolva a futball kapcsán összehasonlította Magyarországot a hazájával, Romániával is.

„Olyan hatalmas differencia nincs, de amit megfigyeltem, hogy itt az összes ember, aki a futballal foglalkozik, jóval profibb és nagyobb dolgokat akar elérni. Magyarországon kiváló minőségű játékosok vannak, de ami a legnagyobb különbség, hogy a körülmények is jóval magasabb színvonalat képviselnek, ebben Románia kicsit lemaradt. Az elsődleges ok, amiért idejöttem, hogy tudom, milyen villámgyorsan fejlődik a magyar labdarúgás, gyorsabban, mint otthon, éppen ezért előrelépés ez nekem, és előszobája lehet annak, hogy egy nagy bajnokságba is eljussak.”

George Ganea a 45-szörös román válogatott édesapjára is kitért. Elmondta, Ionel Ganea sosem erőltette rá a futballt, a saját döntése volt, hogy futballozni fog, de ez nem volt meglepő azok után, hogy kis korától kezdve a labdarúgás világában élt, és az volt az álma, hogy ő is azon az úton haladjon végig, amin édesapja is járt, aki a mai napig folyamatosan ellátja tanácsokkal.

A teljes interjú itt olvasható!

Legfrissebb hírek

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
16 órája

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
2026.06.28. 04:58

Portugáliában légióskodó játékosok jelenthetik a veszélyt Ronaldóékra nézve

Foci vb 2026
2026.06.27. 15:18

Vinícius a vb-n is CR7 nyomdokaiba lépett

Foci vb 2026
2026.06.25. 09:35

Felemás favoritok, futballtörténeti rekordok és minden idők legtöbb gólja – ilyen volt a vb második csoportfordulója

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:22

Videó: így reagált Cristiano Ronaldo azokra a kérdésekre, melyekben szóba kerültek Messi góljai

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:04
Ezek is érdekelhetik