NB I: Az első tíz percben jók voltunk – Boér Gábor

J. Á.J. Á.
2023.07.31. 08:11
null
A zalaiak a 15. percben már kétgólos hátrányban voltak a Kisvárda ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 1. fordulójában a Kisvárda 2–0-ra győzött Zalaegerszegen. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a vezetőedzők!

 

 

BOÉR Gábor, a ZTE FC vezetőedzője

– Jól kezdett a csapata, tizenöt perc után mégis kétgólos hátrányba került.
– Az első tíz percben jók voltunk, gólt kellett volna szereznünk, odaszegeztük a Kisvárdát a kapujához. Minden esélyünk megvolt arra, hogy előnybe kerüljünk, majd a semmiből gólt kaptunk. Ez megzavart minket, elvesztettük a fonalat, nem találtuk a játékunkat.

– A szünetben ötöt cserélt: mit kért ekkor a játékosoktól?

– Próbáltunk belenyúlni a meccsbe, változtatnom kellett. Akaratosabb futballt szerettünk volna játszani, voltak jól fejelő játékosok a pályán, sok szabadrúgást harcoltunk ki, de nem voltunk hatékonyak a befejezéseknél. Görcsössé váltunk, nem volt szerencsénk .

– Mekkora hatással lehet ez a vereség az Eszék elleni Konferencialiga-visszavágóra?

– Nem lesz hatással, az egy másik sorozat. A játékosok jól dolgoztak, egy pillanatra sem adták fel, megvolt bennük a hit. Sajnos vannak ilyen meccsek, semmi sem sikerült.

Milos KRUSCSICS, a Kisvárda Master Good vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Szombaton hosszú napunk volt, hét órát autóbuszoztunk Kisvárdáról Zalaegerszegre. Az volt a célunk, hogy kipréseljük a fáradtságot a játékosokból, és frissek legyenek a mérkőzésre. A ZTE a kapunkhoz nyomott minket, de ahogy telt az idő, azt éreztem, ez jó nekünk, hiszen gyors játékosaink vannak, és az ellentámadásokkal meglephetjük őket.

– Kapott gól nélkül hozták le a meccset, kívülről úgy tűnt, remekül összerakta a védekezést.
– Mert mindig a védekezés az alap. Agresszív csapatot akarok látni a pályán, lehetséges, hogy ez lesz az egyik erősségünk az idényben. Egyébként nem volt könnyű dolga egyik csapatnak sem, a pálya nem volt jó állapotban, ugyanis hatalmas vihar volt a meccs előtt. De való igaz, én is úgy láttam, hogy minden nehézség ellenére jól védekeztünk.

– Driton Camajról mit lehet tudni?
– Kiújult a korábbi sérülése, és a napokban jelezte, hogy nem érzi magát százszázalékosnak. Nem állt készen a meccsre, de bízom benne, hogy a következő fordulóban játszhat.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Kisvárda 0–2 (Mesanovic 7., 15.)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2314 néző. Vezette: Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 1. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Július 28., péntek
MTK–Paks 1–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
2223
Július 29., szombat
DVTK–Puskás Akadémia 0–1
Miskolc,DVTK Aréna
Berke Balázs7579
Újpest–Fehérvár 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc5086
Július 30., vasárnap
ZTE–Kisvárda 0–2Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Andó-Szabó Sándor2314
Július 31., hétfő
20.00:DVSC–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00:Ferencváros–Kecskemét (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
23 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 07:04

A kapus és a védők már tehetetlenek, a labda a hálóban – képek a Kisvárda–ETO bajnokiról

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 19:16

Az ETO FC Kisvárdán is döntetlent játszott, továbbra is veretlen

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 18:24

Az ETO szupercseréje, Huszár Marcell szereti a rivalizálást

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 10:30

A Vasas 29 év után nyerne újra Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 11:27

Súlyos eltiltást kapott az MLSZ-től a brutális könyököst kiosztó kisvárdai védő

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 15:30