Újpest: „A klub és az ő érdekük is, hogy máshol folytassák”

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.27. 11:52
null
Nebojsa Vignjevics újra munkában Újpesten (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics múlt héten a Nemzeti Sportnak adott interjúban már beszélt a nyári felkészülésről, most pedig, hogy a múlt heti tesztek után az edzések is elkezdődtek, konkrétan is szót ejtett néhány játékosról az ujpestfc.hu-n megjelent értékelésében.

 

 

„Múlt héten a teszteké és a méréseké volt a főszerep, néhány labdás gyakorlattal, ezen a héten viszont már inkább az erőnlét fejlesztésére koncentrálunk. Olykor azért előkerül pár technikai és taktikai feladat is, de ez a hét a fizikális dolgokról szól. Éppen ezért a szombati, Budafok elleni mérkőzéstől nem is várok semmit, igen kemény hetük lesz a fiúknak, fáradtak lesznek, és hatványozottan igaz ez az új, fiatal játékosokra. Persze, jó lehet ez a találkozó arra, hogy megmutassák, mit tudnak, de inkább arról fog szólni, hogy kiderüljön, egy ilyen nehéz hét után milyen hozzáállással tudnak felmenni a pályára” – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics, aki néhány futballistáról külön is beszélt.

Tamás Krisztián leigazolásával minőségileg erősödtünk, megvan a sebessége, a karaktere, nagyszerű srác a pályán kívül is. Ha az öltözőben is jó hangulatot akarsz teremteni, akkor rendes embereket kell szerezned, ő pedig egy közülük. Csoboth Kevinnek és Lirim Kastratinak két hét pihenőt adtunk, hiszen ők a válogatottjukkal szerepeltek az Európa-bajnoki selejtezőkön. Július 3-án kezdenek, de azért néhány otthoni gyakorlatot ők is kaptak, hogy minél jobb állapotban térjenek vissza. Ami Tim Hallt illeti, ő nem lépett pályára a luxemburgi válogatottban, de természetesen ő is kapott egy kis pihenőt, hétfőn viszont már csatlakozott hozzánk.”

Az első csapattal kezdő két fiatal, Geiger Bálint és Tamási Domonkos és kapcsán Vignjevics elmondta, látszik rajtuk, hogy nagyon motiváltak, ám csak két-három hét múlva dőlhet el, ki maradhat az első csapatnál.

Ez ugyanakkor nem vonatkozik a már múlt héten a második csapathoz irányított Giuseppe Borello, Yohan Croizet, Luis Jakobi, Ognjen Mudrinszki négyesre.

„Az elmúlt hónapokban megfigyelhettem mindegyiküket, majd a stábbal összeültünk, elemeztünk, megbeszéltük a helyzetüket. Végül úgy döntöttünk, hogy nemcsak a klub, hanem az ő érdekük is, hogy máshol folytassák a pályafutásukat. Jelenleg úgy látom, hogy nem térnek vissza az első csapathoz” – mondta az említett négyessel kapcsolatban az Újpest vezetőedzője.

A Nemzeti Sport információi szerint a lilák a héten több új labdarúgót is bejelenthetnek, köztük a kétszeres válogatott Kiss Tamást is.

AZ ÚJPEST FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 11.–21., Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 1. Újpest–Budafok (NB II)
Július 5. Újpest–Vasas (NB II)
Július 8. Újpest–BVSC (NB II)

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Tamás Krisztián (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Máté Zsolt (Tiszakécskei FC), Ognjen Radosevics (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Geiger Bálint, Tamási Domonkos
Kiszemeltek:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia, szabadon igazolható)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Petrus Boumal Mayega (kameruni, szabadon igazolható), Abdoulaye Diaby (mali, FC St. Gallen – Svájc), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Giuseppe Borello (olasz, kikerült az első csapat keretéből), Yohan Croizet (francia, kikerült az első csapat keretéből), Luis Jakobi (német, kikerült az első csapat keretéből), Ognjen Mudrinszki (szerb, kikerült az első csapat keretéből)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik