KTE: Szuhodovszki Soma majdnem felhagyott a profi futballal

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.06.27. 09:18
null
Szuhodovszki Soma (középen) aligha hitte volna a 2020–2021-es idényben, amikor sérülés miatt nem futballozhatott, hogy két évvel később bajnoki ezüstérmet ünnepelhet a Kecskeméttel (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I-ben ezüstérmes Kecskeméti TE-ben parádés idényt záró Szuhodovszki Soma néhány éve annyira mélyen volt a sérülései után, hogy az NB III és a tanulás felé akart fordulni.

 

Nem unatkoznak a kecskeméti játékosok: Szabó István vezetőedző a héten napi két edzést tart, kivéve csütörtökön, akkor csak egyet...

„Nincs lazsálás, a két edzés között ebéd és rövid pihenő szerepel a programban, kőkemény napokat élünk meg    – mondta lapunknak Szuhodovszki Soma, az előző idényt ezüstéremmel záró kecskemétiek 23 éves középpályása. – Nincs ezzel semmi gond, a felkészülési időszakban ilyenkor ez a természetes. Ekkor mindig az lebeg a szemünk előtt, hogy a következő hónapokra erőt gyűjtsünk, ez elengedhetetlen. A gondolkodási, döntési sebességet is próbáljuk fejleszteni: kis területen sokan helyezkedünk, gyorsan kell reagálni. Előrelépni mindig lehet, főleg úgy, hogy a nemzetközi kupában, az Európa-konferencialigában is megmutathatjuk magunkat – a lett Rigával vagy az izlandi Víkingur Reykjavíkkal találkozunk.”

KÖVETKEZIK AZ ELSŐ EDZŐMECCS
Szombaton 11 órától az NB II-es Tiszakécskei LC ellen lép pályára a      Kecskeméti TE      idegenben. Vasárnap útnak indul a csapat a szlovéniai edzőtáborba, egy hetet tölt Radenciben. Szlovéniában a terv szerint két felkészülési mérkőzést játszik Szabó István vezetőedző együttese: július 5-én, szerdán a szlovén első ligás Aluminij, július 8-án, szombaton a horvát első osztályú NK Varteks ellen lép pályára.

Kérdés, milyen keret áll össze Kecskeméten: egyelőre Fadgyas Tamás (ETO FC), Katona Levente (Pécsi MFC), Kiss Bence (ETO FC), Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szendrei Ákos (DAC) és Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK) érkezett, míg Buna Gábor (ETO FC), Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Mihajlo Rjasko (Nyíregyháza), Varga Ádám (Ferencváros) és Zeke Márió (Mol Fehérvár FC) távozott. Információnk szerint egyelőre nem dőlt el, hogy a támadó Horváth Krisztoferrel mi a célja klubjának, a Torino FC-nek: megtartja-e vagy újra kölcsönadja, s ha utóbbi döntés születik, melyik klub lehet a befutó? Úgy értesültünk, hogy a kapus Varga Bencét megveszi a KTE az MTK Budapesttől.

„Még sok a kérdőjel, de biztos vagyok benne, erős keretet akar kialakítani a klubvezérkar, amely régóta figyelte az érkezőket – korábban is motivált futballisták írtak alá, így történt most is. Hét végén már következik az első felkészülési mérkőzésünk, majd edzőtáborba vonulunk, vagyis idővel biztosan beilleszkednek az újak is a csapatba.”

A játékos iránt itthonról és külföldről egyaránt érdeklődnek, ez persze nem csoda, hiszen remek idényt zárt, húzóembere volt a KTE-nek, 32 meccsen játszott az NB I-ben, három gólt és kilenc gólpasszt ért el, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a hetedik helyen végzett a mezőnyjátékosok között (5.774-es átlaggal). Pedig néhány éve még senki sem gondolta volna, hogy ilyen szép élmények is állnak még előtte... A 2020–2021-es idényt az MTK kölcsönjátékosaként Tiszakécskén töltötte az NB II-ben, majd a következő évadot úgyszintén kölcsönben, az ETO FC színeiben játszotta végig. Pontosabban játszotta volna, mert nagyon kevés lehetőséget kapott Győrben, mindössze 189 percet...

„Alig több mint három éve megsérültem, leszakadt a porc a térdemben, meg kellett műteni, ekkor öt hónapot hagytam ki, miután Győrbe kerültem. Mindig közbejött egy-egy sérülés, elképesztő, milyen balszerencsés időszakot éltem: amikor már úgy éreztem, kezdem utolérni magam, mindig kiestem a sorból, ezért játszottam nagyon keveset. Olyannyira, hogy 2020 novembere és 2021 augusztusa között egy bajnokin sem léptem pályára... Nagyon mélyen voltam erőnlétileg és lelkileg egyaránt, megfordult a fejemben, hogy inkább elmegyek az NB III-ba futballozni, mellette tanulok valamit és feladom a profi karriert. Korábban felvettek gazdálkodási és menedzsment szakra, de a futball mellett inkább nem vállaltam, de érdekel ez a téma, lehet, hogy később elvégzem a sulit. Ebben a negatív periódusban biztos támaszt nyújtott a családom és Keserű László menedzser is, ők tartották bennem a lelket. Ekkor, két éve érkezett a Kecskemét ajánlata: Szabó István bízott bennem, lehetőséget adott, s bár az NB II-es idény első felében leginkább csereként kaptam játékperceket, szép lassan utolértem magam, újra duzzadtam az önbizalomtól, főleg úgy, hogy végül feljutottunk az NB I-be. Az előző idény pedig... Egészen hihetetlen! Ezüst­érmet ért a kiemelkedő csapategység és a rengeteg munka. A folytatást illetően elsődleges célunk a bennmaradás kiharcolása, aztán meglátjuk, mire jutunk – az előző idénynek is így vágtunk neki...”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Katona Levente (Pécsi MFC), Kiss Bence (ETO FC Győr), Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe érkezők: Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérhet: Pejovics Danilo (szerbiai, Pécsi MFC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Varga Bence (MTK Budapest – kölcsön után végleg?)
Távozók: Buna Gábor (szabadon igazolható), Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország)?, Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Varga Ádám (Ferencváros), Zeke Márió (Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Nikitscher Tamás (Ausztria, Franciaország)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik