Sportrádió: A csapat magja mindenképpen megmarad – Filus Andor

2023.05.31. 08:37
null
Kecskeméten már nagyon várják a nemzetközi mérkőzéseket (Fotó: Sportrádió)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélgetett Szegő Tiborral Filus Andor, a labdarúgó NB I-ben ezüstérmet szerző Kecskeméti TE ügyvezetője. A lila-fehér klubvezető szót ejtett a nyári szünetben esedékes játékosmozgásról, a következő idény céljairól, valamint a csapat otthonául szolgáló Széktói Stadionnal kapcsolatos újdonságokról is. A beszélgetés elején Szabó István, a KTE vezetőedzője is megszólalt.

„Nagyon sok mérési lehetőségünk van, mert kifejezetten foglalkozunk az innovációval, hogy mérni tudjuk a játékosokat, és ezek a mérési adatok egyértelműen mutatják, hogy a játékosok elfáradtak. Ez szerintem teljesen normális, hiszen azért van nyári szünet, mert akkorára már elfáradnak a játékosok, s mivel a keret mélysége nem tette lehetővé, hogy a meghatározó játékosainkat pótolni tudjuk, nekik kellett játszani, így természetes volt, hogy Szuhó, Zeke vagy Horváth Krisztofer az első NB I-es idény végére elfáradt” – indokolta meg Szabó István azt a tényt, hogy csapata idénybeli hat vereségéből három az utolsó fordulóban született, majd hozzátette, hogy ezzel együtt képesek voltak ez idő alatt legyőzni a bajnok Ferencvárost és az előző évadban ezüstérmes Kisvárdát is.

„A csapat gerince és magja mindenképpen megmarad – válaszolta Filus Andor arra a kérdésre, hogy nyáron »szétszedik-e« a Kecskemétet. – a téli szünetben nagy erőfeszítéseket tettünk a tulajdonossal, hogy a meglévő játékosok szerződéseit átbeszéljük, meghosszabbítsuk, mert hosszú távra tervezünk az első osztályban. A kölcsönjátékosokkal kapcsolatban még folyik az egyeztetés az anyaklubokkal, lesz, akit meg tudunk tartani, és lesz, akit nem.”

„Amikor láttuk, hogy a dobogó meglehet, akkor már elkezdtük az egyeztetést (az UEFA-val – a szerk.). Az első hazai mérkőzésre engedélyt kaptunk az UEFA-tól, hogy itthon rendezzük, ha pedig továbbjutunk – bízunk benne, ez a cél –, akkor minden bizonnyal a szegedi stadionban fogunk játszani. A szegedi klubvezetőséggel már felvettük a kapcsolatot, várnak minket. Bízunk benne, hogy ez a »probléma« fel fog vetődni” – nyilatkozta a KTE-re váró Európa-konferencialiga-selejtezők helyszínével kapcsolatban a kecskemétiek ügyvezetője. Filus Andor hozzátette, hogy a játékosok vakációja június közepén ér véget, majd július elején egyhetes szlovéniai edzőtábor következik a lila-fehér együttes számára.

„A következő idénynek is úgy fogunk nekifutni, hogy minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni. Az első tétmeccsünkön, az Európa-konferencialiga-selejtezőn is mindent meg fogunk tenni azért, hogy a klubot, a várost és az országot méltóképpen tudjuk képviselni” – mondta a következő idény céljairól Filus Andor.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

 

 

Legfrissebb hírek

Kitömték a Kecskemétet; fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
3 órája

Meg sem állt hat gólig a Csákvár, kiütötte a Kecskemétet

Labdarúgó NB II
6 órája

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Botrányos meccs adhat új lendületet a KTE-nek

Labdarúgó NB II
2026.03.11. 11:35

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49
Ezek is érdekelhetik