Felkészülés: a Kisvárda és a DVSC kétszer is összecsap

2020.05.13. 16:38
Május 30-án folytatódik a labdarúgó NB I, és a csapatok már el is kezdték a felkészülést, sőt szép fokozatosan egyre többen játszanak felkészülési mérkőzéseket is. A DVSC és a Kisvárda is így tesz, a két csapat szombaton éppen egymás ellen lép pályára Kisvárdán, kétszer is.

A DVSC hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a találkozót eredetileg múlt hét szombaton szerették volna megvívni, ám akkor „bizonyos intézkedések miatt nem lehetett lejátszani.”„bizonyos intézkedések miatt nem lehetett lejátszani.”

Ezen a hétvégén már sorra kerülhet a mérkőzés, sőt rögtön mérkőzések, a két csapat ugyanis szombat délelőtt 11 óra után 13 órakor is megküzd egymással.

A Kisvárda honlapja annyit tesz még hozzá, hogy a klubok közötti megállapodás értelmében „két-két különböző összetételű tizenegy lép majd pályára az egymást követő összecsapásokon. A mérkőzések helyszíne a Várkerti Stadion lesz – természetesen zárt kapuk mögött.”

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 08:55

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Tóth Milán a rácson túliakkal is ünnepelt, gyerekek a lelátón – ilyen volt a Vasas–Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 17:34

Hiába Tóth Milán gólja, a Vasas nem bírt a Kisvárdával

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 16:35

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23