Videoton: a korábbi közönségkedvenc visszatér

Vágólapra másolva!
2017.08.01. 14:06
Ismét a Videoton labdarúgója lett Szalai Tamás – számolt be róla a vidi.hu. A 37 éves játékosra a fehérváriak NB III-ban szereplő második csapatánál számítanak, méghozzá csapatkapitányként, valamint az U19-es együttesnél pályaedzőként segíti Csucsánszky Zoltán vezetőedző munkáját.

Szalai Tamás az élvonalban 129 bajnokin szerepelt a Videotonban, a 2000-es évek elején közönségkedvencnek számított – írja bemutatásában a fehérvári klubhonlap. Tizenkét év után visszatér korábbi sikereinek színhelyére, méghozzá az NB II-es Csákvártól.

Mindig is reménykedtem, hogy lesz még lehetőségem a nevelőklubomban játszani, ezért nagyon örültem, amikor Kovács Zoltán sportigazgató megkeresett, és felvázolta a klub elképzeléseit velem kapcsolatban – idézi a vidi.hu Szalai Tamást. – A Videotonban kezdtem hét évesen focizni, és közel 20 évig voltam a Vidi játékosa, és mindig is titkos álmom volt, hogy itt fejezzem majd be a profi pályafutásomat. 1998-ban, 18 esztendősen debütáltam az élvonalban, és bár a szezon végén sajnos kiestünk az NB I-ből, egy évvel később óriási előnnyel nyertük meg a másodosztályt, és jutottunk vissza a legjobbak közé. Fiatal koromban a középpálya szélén játszottam, az utóbbi 3-4 évben azonban már védőként szerepeltem a korábbi csapataimban, és a Vidi II-ben is a védelem tengelyében számít rám Tímár Krisztián. Úgy érzem, rendelkezem azokkal a tulajdonságokkal, hogy egyrészt jól összefogjam hátul a védelmet, másrészt pedig irányítsam a fiatalokat a pályán. Az is fontos szempont volt számomra, hogy Tímár Krisztiánnal már akkor is jól megértettük egymást, amikor csapattársak voltunk. Amikor kiderült, hogy ő fog felelni a második csapat szakmai munkájáért, kikérte a véleményemet, és azóta is nagyon sokat beszélgetünk a csapatról. Milinte Árpi szintén tagja a Vidi II edzői stábjának, vele ugye még régebbről ismerjük egymást, Toldi Gabival pedig már Csákváron is együtt dolgoztunk. Fiatal, de nagyon sikerre éhes az NB III-as együttes új szakmai stábja, látszik, hogy Tímár Krisztián az elvégzett munkában hisz, és nagyon sok dolgot próbál átadni a fiatal játékosoknak abból, amit a külföldön töltött évei alatt megtanult, a játékosok pedig vevők erre. Mindent figyelembe véve nagyon fiatal csapatunk van, hiszen a játékosok többsége 1999-es vagy 2000-es születésű, de mindenki rendkívül motivált. Egy NB I-es csapat tartalékcsapatánál sosem az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy lehetőség szerint minél több fiatal tehetséges labdarúgót neveljen ki az első csapat számára, de ez nem jelenti azt, hogy ne győztes mentalitással lépnénk pályára."

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
5 órája

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26
Ezek is érdekelhetik