Mezőkövesd: szerződést bontottak Sziviccsel – hivatalos

2017.05.02. 10:40
null
Tomiszlav Szivics fél évig sem volt a Mezőkövesd vezetőedzője (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I-ben nyolcadik helyen álló Mezőkövesd hivatalos honlapján bejelentette, vasárnap közös megegyezéssel szerződést bontott Tomiszlav Szivics vezetőedzővel.

 

A korábban többek között Kecskeméten, Pakson és Diósgyőrben dolgozó szerbiai szakembert december végén nevezte ki a Mezőkövesd, amely az ősszel nagy meglepetésre a tabella ötödik helyén zárt az NB I-ben. Szivics – aki decemberben két és fél évre szóló szerződést írt alá Kövesddel – a másodosztályú Puskás Akadémiához távozó Pintér Attila helyét vette át. -

Szivics irányításával a Mezőkövesd tavasszal csupán nyolc pontot szerzett az élvonalban, a mérlege két győzelem, két döntetlen és hat vereség. A borsodi együttes négy fordulóval a bajnokság vége előtt a nyolcadik helyen áll, egy pontra a kiesést jelentő, tizenegyedik helytől. A Magyar Kupában elődöntős a Mezőkövesd, az első mérkőzésen 2–0-ra kikapott a Vasastól. A legutóbbi játéknapon a Mezőkövesd 3–1-re kikapott a Ferencváros otthonában.

A klub közleményében megköszönte a tréner munkáját, s további sikert kívánt edzői pályafutásához.

A vezetőség a keddi nap folyamán Radványi Miklós személyében már meg is nevezte Szivics utódját.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2016–2017-ES SZEZONBAN
2016. július 27.DVSC
Kondás Elemér helyett ideiglenesen Herczeg András.
2016. augusztus 8.
DVSC
Herczeg András helyett Leonel Pontes (portugál).
2016. december 19.
MTK
Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt.
2016. december 22.
Mezőkövesd
Pintér Attila bejelentette távozását.
2016. december 27.
Mezőkövesd
Bejelentették Tomiszlav Szivics érkezését.
2017. március 3.
DVTK
Horváth Ferenc helyett ideiglenesen Vitelki Zoltán.
2017. március 13.DVTK
Vitelki Zoltán helyett Bódog Tamás.
2017. május 2.
Mezőkövesd
Tomiszlav Szivics helyett ???



Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23