Mezőkövesd: Szlovákiából érkezik az új vezetőedző – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.02. 15:26
null
Radványi Miklós veszi át a Mezőkövesd irányítását (Fotó: ujszo.com)
A Nemzeti Sport információja szerint a dunaszerdahelyi születésű Radványi Miklós lesz a Mezőkövesd labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A szakember az ujszo.com-nak adott nyilatkozatában megerősítette értesülésünket, majd a borsodi klub hivatalos honlapja is bejelentette a tréner érkezését.

 

Az NB I-ben 8. helyen álló csapat vezetősége a rossz eredmények miatt megköszönte Tomiszlav Szivics munkáját, utódját értesüléseink szerint még kedden kinevezik.

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a Mezőkövesd irányítását a 48 esztendős Radványi Miklós veszi át, aki legutóbb a szlovák élvonalbeli Spartak Myjavát irányította, de miután az együttes januárban visszalépett a bajnokságtól, munkanélkülivé vált.

A dunaszerdahelyi születésű szakember 2010 májusa és 2011 júniusa, valamint 2012 júliusa és 2015 januárja között a DAC vezetőedzőjeként dolgozott, összesen 88 meccsen ült a csapat kispadján. Hazájában volt még a KFC Komárno és az SK Senec, míg Csehországban a Frydek-Místek trénere.

„A múlt hét végén kerestek meg a mezőkövesdiek, és rendkívül korrekt ajánlatot tettek. Ma délelőtt Budapesten találkoztam Tállai András klubelnökkel, aki nagyon közvetlen volt, elmondta, azt várják tőlem, hogy bent tartsam a csapatot az élvonalban. Gyorsan megegyeztünk, és 2018. június végéig szóló szerződést írtam alá. A délutáni edzést már én vezetem” – mondta Radványi Miklós az ujszo.com-nak.

„Jó a játékosállomány, ám az utóbbi hetek kudarcai lelkileg nagyon megviselték a futballistákat, szinte a padlón vannak, az a feladatom, hogy felrázzam őket. A televízióban néztem az Újpest elleni, három-egyes vereséggel végződő hazai meccsüket, láttam, hogy min kellene javítani. Elődömnél több játékos nem a megszokott posztján szerepelt, ezen mindenképpen változtatok” – folytatta a szakember.

„A keret tagjai közül Hudák Dávid a játékosom volt a DAC-nál, de Marek Strestíket, Tomás Tujvelt, Fótyik Dominikot és Peter Sulekot is jól ismerem. Kevés idő áll a rendelkezésemre a szombati, Honvéd elleni rendkívül nehéz hazai bajnoki meccsig. Bízom benne, hogy a listavezető ellen az eddiginél sokkal harcosabb csapat lép pályára” – zárta mondandóját Radványi.

Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezetője sajtótájékoztató keretein belül elmondta, a Ferencváros elleni mérkőzést követően a klubvezetés és Tomiszlav Szivics is úgy látta, új impulzusra van szüksége a csapatnak, így a legjobb megoldás, ha új edző érkezik.

Radványi Miklós fia, a 27 éves Radványi Dávid az NB III Keleti csoportjában szereplő Hajdúböszörmény játékosa.

A Mezőkövesd négy fordulóval a bajnokság vége előtt csak egy ponttal előzi meg a kieső (11.) helyen álló Debrecent.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2016–2017-ES SZEZONBAN
2016. július 27.DVSC
Kondás Elemér helyett ideiglenesen Herczeg András.
2016. augusztus 8.
DVSC
Herczeg András helyett Leonel Pontes (portugál).
2016. december 19.
MTK
Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt.
2016. december 22.
Mezőkövesd
Pintér Attila bejelentette távozását.
2016. december 27.
Mezőkövesd
Bejelentették Tomiszlav Szivics érkezését.
2017. március 3.
DVTK
Horváth Ferenc helyett ideiglenesen Vitelki Zoltán.
2017. március 13.DVTK
Vitelki Zoltán helyett Bódog Tamás.
2017. május 2.
Mezőkövesd
Tomiszlav Szivics helyett Radványi Miklós.
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 29 16 5 8 42–26 +16 53
2. Videoton FC 29 15 8 6 56–26 +30 53
3. Vasas FC 29 14 5 10 45–33 +12 47
4. Ferencvárosi TC 29 12 9 8 48–39 +9 45
5. Szombathelyi Haladás 29 12 6 11 38–38 0 42
6. Újpest FC 29 9 12 8 45–44 +1 39
7. Paksi FC 29 9 11 9 32–33 –1 38
8. Mezőkövesd Zsóry FC 29 9 8 12 32–44 –12 35
9. MTK Budapest 29 8 11 10 23–30 –7 35
10. Diósgyőri VTK 29 10 4 15 35–52 –17 34
11. Debreceni VSC 29 9 7 13 36–40 –4 34
12. Gyirmót FC Győr 29 4 8 17 17–44 –27 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik