Videoton: a válogatott védőért francia klub jelentkezett be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.01. 16:03
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dijon a nyári átigazolási időszak utolsó napján ajánlatot tett Lang Ádámért, a Videoton magyar válogatott középhátvédjéért, amit a székesfehérvári klub el is fogadott.

Információink szerint a Dijon és a Videoton mindenben megegyezett egymással Lang Ádám átigazolása ügyében, ám a francia klub kicsúszott a regisztrációs határidőből, azaz nem tudta időben rögzíteni az átigazolást a nemzetközi átigazolási rendszerben (TMS).

A Nemzeti Sport érdeklődésére a játékos menedzsere, Illés Zoltán elmondta: az éjszaka folyamán megszületett az egyezség, és a Feröer elleni válogatott mérkőzés után Lang elutazik a francia klubhoz.

Azt az értesülést ugyanakkor Illés sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a Dijon kicsúszott a regisztrációs határidőből – azaz a klubváltást még nem tekinthetjük hivatalosnak, már csak azért sem, mert a két érintett csapat még nem kommunikálta.

Kovács Zoltán, a székesfehérváriak sportigazgatója a vidi.hu-n csütörtök délután megjelent hosszú interjújában csak röviden tért ki az ügyre, ennyit mondván: „Lang Ádámért is érkezett ajánlat, erről mást jelenleg nem tudok mondani”.

A legutóbbi idényben a másodosztályban második helyen végző, s ezzel az élvonalba feljutó Dijon három fordulót követően három ponttal a 15. helyen áll a Ligue 1-ben. A csapat az előző körben hazai pályán 4–2-re megverte a Lyont.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
13 órája

A Lens fölényes győzelemmel állt vissza az élre

Francia labdarúgás
2026.03.20. 22:49

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.20. 12:34

A Chelsea-nek gólt lőtt, de a BL negyeddöntőit várhatóan kihagyja a PSG támadója

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:22

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00
Ezek is érdekelhetik