NB I: van Bajner, van party – a támadó aláírt Paksra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 14:40
null
(Fotó: paksifc.hu)
A Paks hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Bajner Bálintot, akinek lehetséges szerződtetését délelőtt elsőként jeleztük.  A magyar támadó hosszú távú megállapodást írt alá a jelenleg az NB I harmadik helyén álló csapattal.

„Bajner Bálint több német és szigetországi klubot visszautasított a nyáron, főleg családi nehézségek miatt. Azonban fontosnak tartotta, hogy olyan helyen töltse el a következő hónapokat, ahol nyugalomban, csak a munkára koncentrálva bebizonyíthatja, hogy nem véletlenül került már fiatalon európai élcsapathoz, és minden adott ahhoz, hogy újra felhívja külföldi csapatok figyelmét is kiemelkedő teljesítményével magára” – olvasható a paksifc.hu-n.

A legutóbb a Notts Countyban szereplő támadó a jövőbeli terveiről, céljairól is beszélt.

„Szeretnék meghatározó játékossá válni a Paksban, és olyan teljesítményt nyújtani, amivel felhívom magamra a figyelmet először az NB I-ben, majd pedig a későbbiekben ismét szeretnék egy külföldi szerződést magamnak. Most ennek a célnak, és a családomnak szentelem az összes időmet. Jelenleg minden mást szeretnék kizárni az életemből."

Ennek kapcsán némileg meglepő kéréssel fordult a klub a sajtó felé: „Megkérjük a sajtó munkatársait, hogy Bálint kérését tiszteletben tartva, a következő hetekben ne kérjenek tőle interjút, hogy csak a munkájára és családjára koncentrálhasson" – írja a honlap.

Délelőtt megírtuk, hogy értesülésünk szerint Bajner a Pakssal készül és gólt is szerzett a tegnapi, SZTK elleni felkészülési mérkőzésen.

Érdekes, hogy a csatár tavaly még arról beszélt az NSO Tv-nek (a később elhíresült interjúban), hogy nem érdekli a magyar bajnokság.

Így nyilatkozott korábban Bajner Bálint az NB I-ről.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Bajner Bálint (szabadon igazolható, legutóbb Notts County – Anglia), Fröhlich Roland (PMFC), Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót), Péter Antal (FTC – legutóbb Soroksár, kölcsönben; szabadon igazolhatóként), Szakály Dénes (PAFC), Székely György (Újbuda)
Kölcsönbe érkezők: Asztalos Dávid (MTK), Koltai Tamás (Videoton)

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók: Haraszti Zsolt (FTC), Könyves Norbert (Vasas), Máté Roland (FTC, kapusedző lesz), Nagy István (Szolnok, kölcsön után végleg), Simon András (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Tamási Zsolt (Mezőkövesd), Tóth Dániel (szolnoki kölcsön után Kozármisleny)

Kölcsönbe távozók: Szekszárdi Tamás (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd)

Távozhatnak: Vági András
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
11 órája

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Az Újpest rengeteg helyzetet és egy büntetőt is kihagyott Pakson... ám így is fölényesen nyert!

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 17:59

ETO: az NB II-ben bizonyíthat a kanadai csatár

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 14:35

Brazil harmadosztályú klub jelentette be az FTC-től távozott védőt

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 13:36

Bundesliga-csapatok, Juventus: nagy az érdeklődés Tóth Alex iránt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 11:26

Viselkedése miatt menesztette a Kazincbarcika a nyáron szerződtetett nigériai csatárt

Labdarúgó NB I
2025.11.18. 13:54
Ezek is érdekelhetik