Videoton: Pajovics újabb műtétje – „teljes értékű életet tud élni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.30. 12:48
A Videoton FC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy néhány nappal ezelőtt újabb, sikeres műtéten esett át augusztusban súlyos koponyasérülést szenvedő Filip Pajovics. A kapus a héten már meglátogatta játékostársait, néhány hét múlva pedig elkezdheti a rehabilitációs edzéseket.

A vidi.hu tájékoztatása szerint Pajovics az Amerikai úti idegsebészeten rekonstrukciós műtéten esett át, amely sikeres volt. Dr. Kovács Tibor, a Videoton FC csapatorvosa elmondta, Pajovics a beavatkozások után „teljes értékű életet tud élni.”vidi.hu tájékoztatása szerint Pajovics az Amerikai úti idegsebészeten rekonstrukciós műtéten esett át, amely sikeres volt. Dr. Kovács Tibor, a Videoton FC csapatorvosa elmondta, Pajovics a beavatkozások után „teljes értékű életet tud élni.”

„Múlt hét kedden operáltak meg ismét, ezúttal a fővárosban. Néhány napot kellett a kórházban maradnom, de a hétvégét már Székesfehérváron tölthettem. Jó a közérzetem, és az orvosok is úgy ítélték meg, hogy jó ütemben halad a gyógyulásom. Persze már nagyon hiányzik a mozgás, ám még türelmesnek kell lennem. Ugyanakkor nagyon várom már, hogy ismét együtt készülhessek a csapattársakkal” – nyilatkozta a klubhonlapnak Pajovics.

A kapus augusztus közepén egy csapattársával ütközve szenvedett súlyos sérülést. Koponyájából egy törött csontrészt kellett eltávolítani, balesete után intenzív osztályon is kezelték.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
10 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
21 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik