Vidi: Pajovics már a helyszínen szurkol az El-meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 17:34
Egy héttel azután, hogy a Videoton kapusa, Filip Pajovics koponyasérülést szenvedett az edzésen, már haza is engedték a kórházból. A légiós a helyszínen fog szurkolni a csapatnak a Lech Poznan elleni csütörtöki Európa-liga-visszavágón.

Dr. Kovács Tibor csapatorvos elmondta, hogy Pajovics gyógyulása a tervek szerint halad, és egy-két hónapon belül következhet a második operáció, amely egy korrekciós műtét lesz.

„Nagyon jól érzem magam, nincs semmi panaszom, nincsenek fájdalmaim, nem is szédülök, szóval tényleg jól vagyok. Örülök, hogy ilyen gyorsan elhagyhattam a kórházat, és immár székesfehérvári otthonomban lehetek a barátnőm társaságában. Kedden délelőtt kilátogattam Sóstóra, találkoztam a csapattársakkal, ez szintén örömmel töltött el. Természetesen csütörtök este is ott leszek a stadionban, és a lelátóról szurkolok a társaknak a Poznan elleni El-visszavágón" – mondta a vidi.hu-nak Filip Pajovics.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
13 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik