Vidi: Az ütközés után először nagyon megijedtem – Pajovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.18. 17:05
null
Pajovics kedden délután már elhagyta az intenzív osztályt (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu/2015/08/18/pajovics-nem-szenvedett-agyserulest,-allapotba-stabil.html">vidi.hu</a>)
A körülményekhez képest már jó a közérzete Filip Pajovicsnak. A Videoton labdarúgója – aki a hétfői edzésen szenvedett súlyos fejsérülést – erről a vidi.hu-nak nyilatkozott.

 

„Az ütközés után először nagyon megijedtem, de most már a körülményekhez képest jól vagyok, fájdalmat sem érzek, és tudok nyugodtan pihenni. Barátnőm azonnal itt volt a kórházban, anyukám pedig ma érkezett, nagyon sok jókívánságot is kaptam az eset óta – köszönöm szépen mindenkinek a biztatást, jólesik. Van televízió a kórteremben, úgyhogy tudom majd nézni a poznani meccset is, nagyon szurkolok a többieknek, bízom benne, hogy jó eredménnyel jön haza a csapat” – mondta a fehérvári klubhonlapnak Pajovics.

Pajovicsot hétfő éjjel operálták meg – a törött csontrészt kellett eltávolítani a koponyájából –, agyi sérülést viszont nem szenvedett, állapota azóta stabil. Kedden délután már elhagyta az intenzív osztályt, ahonnan a Szent György Kórház idegsebészetére került. Dr. Kovács Tibor csapatorvos elmondása szerint néhány hét múlva korrekciós műtétet végeznek el rajta.

A sérülést szenvedő labdarúgót kedden néhány csapattársa, valamint Balogh Attila ügyvezető és a frissen kinevezett sportigazgató, Kovács Zoltán is meglátogatta.

„Egy beadást követően Pajo kivetődött a labdára, nem láttuk egymást, mert többen voltunk a kapu előterében, én szerettem volna felszabadítani, sajnos ütközés és súlyos sérülés lett a vége – mondta ugyancsak a honlapnak Fejes András. – Mindenki számára nagyon megrázó volt a baleset, azonnal félbeszakadt az edzés. Szörnyű érzés volt, ahogy Pajo mozdulatlanul feküdt a földön. A mentők kiérkezéséig a csapatorvos és az egészségügyi stáb stabil oldalfektetésbe helyezte őt, majd a mentő kórházba szállította. Ahogy lehetőségünk lesz rá, azonnal bemegyünk hozzá meglátogatni a kórházba. Nagyon rosszul érzem magam a történtek miatt, még akkor is, ha tudom, hogy sajnos benne van a fociban az ilyen szerencsétlen baleset. Bízom benne, hogy Pajo gyorsan felépül.”

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik