Honvéd: Chevantón hamarosan aláírhat a kispestiekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.18. 12:03
Olaszországi információk szerint egyezségre jutott a Honvéd és Ernesto Javier Chevantón, így az UEFA-kupa-győztes uruguayi támadó a kispestieknél folytatja pályafutását.

A legutóbb a montevideói Liverpoolban szereplő játékos – akinek érkezéséről szerdán már beszámoltunk – a hír szerint a következő órákban aláírja szerződését a piros-feketékhez. Más olasz források azonban arról számoltak be, hogy a megegyezésre péntekig várni kell. akinek érkezéséről szerdán már beszámoltunk – a hír szerint a következő órákban aláírja szerződését a piros-feketékhez. Más olasz források azonban arról számoltak be, hogy a megegyezésre péntekig várni kell.

A Tuttomercatoweb beszámolt arról is, hogy Andrea Mancini távozhat a Honvédtól, méghozzá Magyarországon belül válthat klubot, és a Haladás lehet karrierje következő állomása, ám a szombathelyiek rögtön cáfolták a hírt.

A haladas.hu megkérdezte Illés Béla sportigazgatót, aki – a megfogalmazás szerint – nem hallott az olasz középpályás érkezéséről, így kijelenthető, hogy Roberto Mancini fia nem öltözik zöld-fehérbe.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Donald Bende Bende (elefántcsontparti, AC Milan Primavera – Olaszország), Horváth András (Hatvan), Ihrig-Farkas Sebestyén (Parma – Olaszország), Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Jevrem Kosznics (szerb, Palermo – Olaszország, kölcsönbe), Cristian Portilla (spanyol, Glifada – Görögország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Marko Vidovics (montenegrói, FC Tiraspol – Moldova), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium). Kölcsönből visszatért saját nevelésű játékosok: Czár Richárd (Soproni VSE), Fejes János (Gyirmót), Karacs Péter (Balmazújváros)
Távozott/távozhat: Bobál Dávid (Soproni VSE – kölcsönbe), Emiliano Bonazzoli (olasz, AC Este – Olaszország), Botka Endre (KTE – kölcsönbe), Csábi Mihály (Soproni VSE – kölcsönbe), Csemer Gyula (Gyirmót – kölcsönbe), Czuczi Márton (Békéscsaba – kölcsönbe), Daru Bence (Siófok – kölcsönbe), Délczeg Gergely (MVM-Paks után ZTE – kölcsönbe), Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc), Erdélyi László (Soproni VSE – ismét kölcsönbe), Kovács János (Siófok), Kozma Richárd (Siófok – kölcsönbe), Ivan Lovric (horvát, KTE), Lőrinczy Attila(Békéscsaba – kölcsönbe), Arturo Lupoli (olasz, Varese – Olaszország, kölcsönből vissza),Emanuel Mensah (ghánai, FK Bodva – Szlovákia – kölcsönbe), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny – újra kölcsönbe), Pantovics Nikola (szerb, Mezőkövesd – kölcsönbe), Edixon Perea (kolumbiai, ? – nincs a klubnál, de még él a szerződése), Polyák Kristóf (KTE), Szemerédi Norbert (Paks – kölcsönbe), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lupa Roma – Olaszország), Varga Máté (Putnok után Cigánd – kölcsönbe), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália, kölcsönbe), Vólent Roland (Balmazújváros után Békéscsaba – kölcsönbe), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Javier Chevantón (uruguayi, Liverpool Montevideo – Uruguay)
*április végén érkezett
Legfrissebb hírek

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
3 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
7 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
9 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51
Ezek is érdekelhetik