Honvéd: UEFA-kupa-győztes uruguayi csatár érkezhet - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.17. 18:36
null
Javier Chevantón a Sevillával érte el legnagyobb sikereit (Fotó: Reuters)
Olasz sajtóhír szerint a Bp. Honvéd labdarúgócsapata közel áll a 22-szeres uruguayi válogatott csatár, Ernesto Javier Chevantón szerződtetéséhez.


Az átigazolási ügyekben jól értesült olasz újságíró, Gianluca DiMarzio honlapján jelent meg a hír, amely szerint a Bp. Honvéd közel áll Javier Chevantón megszerzéséhez. A rövid írás szerint a felek folyamatosan kapcsolatban állnak egymással, és közel a megegyezés. A 34 éves csatárnak a cikk olasz nyelvű változata szerint egy plusz egy éves szerződést kínáltak a kispestiek, az angol nyelvű változatban viszont már kettő plusz egy év áll.

Gianluca DiMarzio korábban írt arról is, hogy a Honvéd szeretné megszerezni Alessandro Del Pierót, és mint később kiderült, az értesülése igaznak bizonyult, még ha a Juventus-legenda végül Indiába igazolt is.

Chevantón karrierje az uruguayi Danubióban indult (2000-ben 33 góllal gólkirály lett hazája élvonalában), európai légióskodását a Leccében kezdte meg 2001-ben. Az olasz együttesben Mirko Vucsiniccsel és Valeri Bozsinovval alkotott remek támadótriót. A következő állomáshelye Monaco volt, majd 2006 és 2010 között a Sevillát erősítette. Az andalúziai csapattal UEFA-kupát, Király-kupát, valamint európai és spanyol Szuperkupát nyert.

Kölcsönben játszott az Atalantában, majd még két rövidebb időszakot eltöltött a Leccében. Megfordult az argentin Colónban és az angol Queens Park Rangersben is. Miután a QPR 2013 végén szerződést bontott vele, az uruguayi Liverpoolba igazolt.

A 172 cm magas támadó 2001 és 2008 között 22 mérkőzésen 7 gólt szerzett az uruguayi válogatottban.

Chevantón a Sevillában

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Donald Bende Bende (elefántcsontparti, AC Milan Primavera – Olaszország), Horváth András (Hatvan), Ihrig-Farkas Sebestyén (Parma – Olaszország), Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Jevrem Kosznics (szerb, Palermo – Olaszország, kölcsönbe), Cristian Portilla (spanyol, Glifada – Görögország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Marko Vidovics (montenegrói, FC Tiraspol – Moldova), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium). Kölcsönből visszatért saját nevelésű játékosok: Czár Richárd (Soproni VSE), Fejes János (Gyirmót), Karacs Péter (Balmazújváros)
Távozott/távozhat: Bobál Dávid (Soproni VSE – kölcsönbe), Emiliano Bonazzoli (olasz, AC Este – Olaszország), Botka Endre (KTE – kölcsönbe), Csábi Mihály (Soproni VSE – kölcsönbe), Csemer Gyula (Gyirmót – kölcsönbe), Czuczi Márton (Békéscsaba – kölcsönbe), Daru Bence (Siófok – kölcsönbe), Délczeg Gergely (MVM-Paks után ZTE – kölcsönbe), Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc), Erdélyi László (Soproni VSE – ismét kölcsönbe), Kovács János (Siófok), Kozma Richárd (Siófok – kölcsönbe), Ivan Lovric (horvát, KTE), Lőrinczy Attila(Békéscsaba – kölcsönbe), Arturo Lupoli (olasz, Varese – Olaszország, kölcsönből vissza), Emanuel Mensah (ghánai, FK Bodva – Szlovákia – kölcsönbe), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny – újra kölcsönbe), Pantovics Nikola (szerb, Mezőkövesd – kölcsönbe), Edixon Perea (kolumbiai, ? – nincs a klubnál, de még él a szerződése), Polyák Kristóf (KTE), Szemerédi Norbert (Paks – kölcsönbe), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lupa Roma – Olaszország), Varga Máté (Putnok után Cigánd – kölcsönbe), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália, kölcsönbe), Vólent Roland (Balmazújváros után Békéscsaba – kölcsönbe), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Javier Chevantón (uruguayi, Liverpool Montevideo – Uruguay)
*április végén érkezett
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik