Paks: Simon András aláírt, újra együtt dolgozhat Csertőivel

2014.08.15. 14:38
A Paks labdarúgócsapata három évre szerződtette a Győrt elhagyó Simon Andrást.

A salgótarjáni születésű Simon András már fiatalon, 17 évesen külföldre került, amikor az MTK-tól átigazolta a Liverpool. Az angol csapatban nem tudott gyökeret verni, megfordult a spanyol Córdobában és a holland Excelsiorban is, mielőtt 2011-ben hazatért, mégpedig Győrbe. A Rába-parti csapat kölcsönadta a Lombard Pápának, a Haladásnak, legutóbb pedig a Kecskemétnek.

„Egyrészt Csertői Aurélt már ismerem az ETO-ból, és nagyon jó szakembernek tartom. Másrészt ez a csapat remek formában van, jó a csapategység, így örömmel érkeztem” – nyilatkozta a 24 éves támadó a paksi klub honlapjának arra a kérdésre, hogy miért őket választotta.

Az U20-as világbajnoki bronzérmes Simon elmondta azt is, hogy végigcsinálta a felkészülést, így bevethető állapotban érzi magát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM-PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Eppel Márton (MTK – kölcsönből vissza), Gévay Zsolt (Mezőkövesd), Hahn János (Puskás Akadémia), Simon András (Győr), Tamási Zsolt (Parma – Olaszország), Tóth Dániel (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bori Gábor (DVTK), Éger László (visszavonult), Heffler Norbert (soproni kölcsön után PMFC végleg), Horváth Gábor (?), Lázok János (?), Nagy Olivér (Haladás), Simon Attila (Wolfsberger AC – Ausztria), Tóth Bence (Szolnok), Tóth Dániel (Szolnok), Windecker József (Győri ETO – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 21:37

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 17:04

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05
Ezek is érdekelhetik