MTK: Belgiumban emlékeznek az 50 évvel ezelőtti KEK-döntőre

Vágólapra másolva!
2014.05.14. 09:53
Az MTK és a portugál Sporting Lisboa vezetői, valamint korábbi játékosai Belgiumban, a labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) 50 évvel ezelőtti döntőjének helyszínén találkoznak egymással csütörtökön.

A fővárosi klub közleményéből kiderül, hogy az eseményt a Sporting vezetői kezdeményezték, s az 50. évfordulóra meghívót küldtek a kék-fehér együttes egykori futballistáinak és a jelenlegi vezetőknek.
Az 1964-es KEK-döntőben május 13-án, a brüsszeli Heysel Stadionban 3:3-as döntetlen született, majd a május 15-i, megismételt találkozón, Antwerpenben 1:0-ra nyert a Sporting.
Az 1964-es KEK-döntőben május 13-án, a brüsszeli Heysel Stadionban 3:3-as döntetlen született, majd a május 15-i, megismételt találkozón, Antwerpenben 1:0-ra nyert a Sporting.

A Kovalik Ferenc, Keszei György, Danszky József, Jenei István, Nagy István, Kovács Ferenc, Sándor Károly, Vasas Mihály, Bödör László, Kuti István, Halápi Mihály alkotta MTK-ból Bödör, Jenei, Danszky, Vasas, valamint Laczkó Mihály indul el csütörtökön Antwerpenbe.

Legfrissebb hírek

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2025.07.12. 18:21

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01
Ezek is érdekelhetik