Felkészülés: a Honvéd egy góllal nyert a KTE ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 15:57
A Budapest Honvéd felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Kecskemétet.

A Kecskemétben a bemelegítés alatt jelezte az egyik próbálkozó játékos, Brahima Touré, hogy nem tudja vállalni a játékot. Bekő Balázs ötvédős rendszerben próbálta ki ezúttal a csapatot. A Honvéd dominált az első félidőben, Bonazzoli előtt több nagy helyzet is adódott, de a vezetést – Vécsei révén – büntetőből szerezte meg a fővárosi együttes.

A második félidőben Bebeto szintén tizenegyesből egyenlített, de hamar jött a válasz Prosser fejesével. Daud szép lövéssel növelte kétgólosra a Honvéd előnyét, a végeredményt Gréczi állította be.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–Kecskeméti TE 3–2 (1–0)

Budapest, Bozsik József Stadion, 150 néző. Vezette: Kassai
Honvéd, 1. félidő: Czuczi – Ikenne-King, Baráth, Navarro, Alcibiade – Nagy G., Hidi, Vécsei – Prosser, Bonazzoli, Job. 2. félidő: Czuczi (Szemerédi) – Botka, Lovric, Navarro, Alcibiade – Zsivanovics, Diarra, Vécsei (Lőrinczy) – Prosser (Kapacina), Daud, Job (Daru)
Kecskemét: Polekszics – Szabó T. (Póti), Gyagya, Karan, Varga R. – Nagy P., Vukaszovics (Forró), Pekár, Farkas A. – Bebeto (Gréczi), Balázs Zs. (Simon András)
Gólszerző: Vécsei (11-esből), Prosser, Daud, ill. Bebeto (11-esből), Gréczi

Legfrissebb hírek

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
Tegnap, 11:43

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12
Ezek is érdekelhetik