Videoton: Caneira tudja, hogyan lehetnek bajnokok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 09:15
Marco Caneira, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton portugál légiósa szerint ha a tavalyihoz hasonló tavaszt produkálnak, meglehet a bajnoki cím. A fehérváriak hátránya négy pont az éllovas DVSC-Teva mögött.

„Sajnos rosszul kezdtük a 2013–2014-es szezont, hiszen a nemzetközi kupában nem sikerült teljesítenünk a célkitűzéseket – kezdte Marco Caneira a vidi.hu-nak. – A kupakiesés után minden erőnkkel a bajnokságra koncentráltunk, ahol remekül szerepeltünk az idény első felében. Sorra nyertük a meccseket, jól játszottunk, sok gólt lőttünk. Aztán a nyolcadik-tizedik forduló környékén rossz szériába kerültünk, és végül az ősz végére elveszítettük a vezető pozíciónkat is. De itt vagyunk, és úgy gondolom, egy nagyon kemény téli felkészülést követően tavasszal le fogjuk dolgozni a hátrányunkat."Marco Caneira a vidi.hu-nak. – A kupakiesés után minden erőnkkel a bajnokságra koncentráltunk, ahol remekül szerepeltünk az idény első felében. Sorra nyertük a meccseket, jól játszottunk, sok gólt lőttünk. Aztán a nyolcadik-tizedik forduló környékén rossz szériába kerültünk, és végül az ősz végére elveszítettük a vezető pozíciónkat is. De itt vagyunk, és úgy gondolom, egy nagyon kemény téli felkészülést követően tavasszal le fogjuk dolgozni a hátrányunkat."

„Tavaly a 17. forduló után 26 ponttal csak a 4. helyen álltunk, aztán tavasszal mi gyűjtöttük a legtöbb pontot a bajnokságban. Az a célunk, hogy idén megismételjük ezt a remek tavaszi produkciónkat, és akkor bajnoki címet fogunk ünnepelni – folytatta a Videoton portugál légiósa. – A karácsonyi szünetet otthon töltöttem a családommal, hiszen ők nem lehettek itt velem ősszel. Nagyon jó volt minden nap a szeretteimmel lenni. A pihenés mellett persze odafigyeltem arra, hogy jó erőnlétben térjek majd vissza, kaptunk is személyre szabott edzéstervet a szünetre. A tavaszi szezontól, ahogy korábban már mondtam, azt várom, hogy le fogjuk dolgozni a hátrányunkat a DVSC-vel szemben. Ugyan csak öt hazai bajnokink lesz, és nyolc alkalommal idegenben lépünk pályára, ez azonban nem hiszem, hogy hátrány lesz számunkra. A saját játékunkat kell játszanunk itthon és idegenben is egyaránt."

Legfrissebb hírek

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56
Ezek is érdekelhetik