Kaposvár: Antal Botond fél évig a somogyiakat erősíti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.27. 12:59
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Kecskemétről már korábban távozó, jelenleg szabadon igazolható Antal Botond fél évre Kaposvárra szerződik – a hírt somogyiak ügyvezetője, Illés János is megerősítette a Nemzeti Sport Online kérdésére.

Tegnap beszámoltunk róla, hogy a szabadon igazolható Antal Botond nyártól a DVTK-t erősíti, miután a kapus már aláírta a 2014–2015-ös szezontól érvényes szerződését a borsodiakhoz.

A következő fél évben sem marad azonban csapat nélkül, nyárig a jelenleg sereghajtó Kaposvárt erősíti majd – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

„Igen, meg tudom erősíteni a hírt. Antal Botond ma csatlakozik a keretünkhöz, féléves szerződést kötünk a kapussal” – nyilatkozta érdeklődésünkre Illés János, a somogyiak ügyvezetője.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők: André Alves dos Santos (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Dubai CSC – Egyesült Arab Emírségek), Antal Botond (Kecskemét), Lebbihi Badis (francia, SAS Espinal – Franciaország), Issaga Diallo (francia, szabadon igazolható, legutóbb Servette FC – Svájc), Andrei Florean (román, Sageata Navodari – Románia), Safet Jahic (szlovén, Zalaegerszegi TE FC), Armand Ken Ella (kameruni, Karpati Lviv – Ukrajna, kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Dankwah Addo (ghánai, ?), Stjepan Babic (horvát, ?), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Major Ádám (Siófok?), Adrian Markus (román, Poli Timisoara? – Románia), Oláh Lóránt (Kozármisleny),Bojan Pavlovics (szerb, ?), Iulian Petrache (román, ?), Posza Zsolt (?), Marko Ranilovic (szlovén, ?), Bojan Vrucina (horvát, Skendija – Macedónia), Waltner Róbert (Siófok FC), Zámbó Bence (?)
Kiszemeltek: Pogacsics Krisztián (Sageata Navodari – Románia), Vladiszlav Csangelija (ukrán, legutóbb Arszenal Kijev – Ukrajna)

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
6 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik