Haladás: volt újpesti is pályára léphet a mai meccsen

2014.01.21. 10:15
A labdarúgó NB I-re készülő Haladás vendégjátékosa, az edzésekre bekéredzkedő Dvorschák Gábor is pályára léphet kedden a szlovén NK Maribor elleni felkészülési mérkőzésen, miután jelezte, ha van rá mód és lehetőség, szívesen játszana. Ha netán elnyeri a szakmai stáb tetszését, nem zárható ki, hogy a felek – ismét – leülnek beszélgetni egy esetleges jövőbeni együttműködés részleteiről.

A korábbi újpesti védő 2012 nyarán is a Haladás kiszemeltjei közé tartozott. Együtt gyakorolt a csapattal, de az első számú jelölt a hátvédsorba a Győrből távozó Fehér Zoltán volt, és némi egyeztetés után Dvorschák Gábor Németország felé vette az irányt, és egy évig a negyedosztályú Carl Zeiss Jenában futballozott, 26 bajnokin lépett pályára, három gólt szerzett. A 24 éves játékosnak nincs csapata, és mert Artner Tamás amúgy is szeretne (még) egy labdarúgót hátra, kézenfekvő lehet a szerződtetése.

A Halinál jó néhány hiányzó lesz a 14 órakor kezdődő, Maribor elleni felkészülési találkozón. Nem játszhat a két kapus, Rózsa Dániel és Mursits Roland, illetve kisebb sérüléssel bajlódott, bajlódik Devecseri Szilárd, Guzmics Richárd, Halmosi Péter, Nagy Gábor, valamint Radó András is.

„Alapemberek estek ki, ám ez nem okozott fennakadást a munkában – mondta Artner Tamás a Nemzeti Sportnak. – Eddig minden a tervek szerint alakul, teljesítettük az előírt feladatokat. Sosem jó, ha egy játékosnak edzéseket és edzőmérkőzéseket kell kihagynia. A szóban forgó hiányzók ugyanakkor rendszeresen játszottak az ősszel, nem okoz tehát számukra problémát egy kis hiányzás.”

A SZOMBATHELYI HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor: Törökország (Antalya), január 25-től február 5-ig
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 15., Sturm Graz (osztrák)–Haladás 4–2 (G: Gyurján, Ugrai)
01. 21., 14.00, Lendva: Haladás–Maribor (szlovén)
01. 27., 15.30, Belek: Haladás–Sandong Luneng (kínai)
01. 31., 15.00, Antalya: Haladás–Viitorul Constanta (román)
02. 02., 15.00, Antalya: Haladás–Slavia Praha (cseh)
02. 04. Haladás–Slovácko (cseh) – a mérkőzés pontos időpontja és helyszíne még nem ismert
02. 08., 11.00: Haladás–Kozármisleny
02. 12., még nincs időpont és ellenfél
02. 15. Haladás–Ajka
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Czafit Richárd (Körmend – lejárt a kölcsönadási szerződése), Gyűrű László (szabadon igazolható, legutóbb Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder – Szlovákia),Kulcsár Kornél (ZTE FC – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Andorka Péter (Gyirmót?), Guzmics Richárd (?), Jagodics Bence (Lombard Pápa?), Kulcsár Kornél (?), Németh Márió (DVTK?), Rajos Gábor (FC Ajka, Ausztria?)
Kiszemeltek: Dvorschák Gábor (szabadon igazolható, legutóbb Carl-Zeiss Jena – Németország), Floszmann Tamás (szabadon igazolható – legutóbb Újpest FC), Pogacsics Krisztián (Sageata Navodari – Románia), Scheilinger György (MTK Budapest, az ősszel kölcsönben Vecsés)
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00