Vidi: 9 milliárdért épül a fehérvári szuperstadion - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.13. 11:37
Megkülönböztetett figyelmet kap a Sóstói Stadion: a Videoton futballcsapata által használt, önkormányzati tulajdonban lévő létesítményre 2015-ig kilencmilliárd forintot szán a kormány, számolt be róla a Blikk pénteki számában.

A városi önkormányzat ma tart közgyűlést, s a képviselők beszélnek majd arról, milyen feladatok vannak a beruházással kapcsolatban. A klub egyik legnagyobb szurkolója, Orbán Viktor miniszterelnök már korábban szólt arról, hogy fejleszteni kell.

„A futballstadionok ügyben kezdjük utolérni a közép-európaiakat. És ha még hagynak bennünket egy-két évig dolgozni, akkor meg is fogjuk őket előzni” – nyilatkozta a kormányfő a másik hazai kedvenc, a Puskás Akadémia honlapjának adott interjúban.

A klub vezetői már az interjút követően elismerték, valóban aktuális téma a stadionfejlesztés, de korainak tartották a részletek ismertetését. Annyi kiszivárgott, hogy a mostani 12 ezres létesítményt 18 ezresre bővítenék, megszüntetnék a futópályát, és korszerűsítenék a lelátókat is annak érdekében, hogy a Sóstói Stadion megkapja a IV-es besorolást. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában playoff- és csoportmeccseknek, az Európa-ligában és az Európa-bajnokság keretében pedig a főtáblás küzdelmeknek adhasson otthont.

Az idei forrásokból 15 millió forintot kell elkülöníteni a felújításra, míg a 2014-es költségvetésből 4.5 milliárdot lehet a beruházásra fordítani. Tegyük gyorsan hozzá, a Ferencváros új arénája 13.5 milliárdból, a Debrecené 12.6 milliárdból, a Haladásé 9.6 milliárdból épül, azaz nem a fehérváriaké lesz a legdrágább létesítmény.

Nem titkolt cél, hogy a Vidi az európai porondon is elismert klubbá váljon. „Mindannyian arra készülünk, előbb vagy utóbb a BL-ben is jegyzett csapat lesz a Videoton. Erre a bajnokságban nagyon nehéz felkészülni, kellenek a nemzetközi erőpróbák is” – mondta a miniszterelnök a közelmúltban.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35