Videoton: Kovács már a csapattal edz, készül a visszatérésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.09. 14:25
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton középpályása, Kovács István sérülését követően már a csapattal edz, és készül a visszatérésre – tudatta a vidi.hu. Mint ismert, a játékosnak a bosnyákok ellen 4–1-re megnyert U21-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn tört el a kulcscsontja.
„Hétfő óta a csapattal együtt edz Kokó, és bár a testi kontaktusokat azért még igyekszik kerülni, jól halad a felépülése. Ami mindenképpen pozitív, hogy a csontosodás tökéletesen megtörtént. Most került abba a rehabilitációs fázisba, amikor átadhattuk a csapat részére, hogy az edzések melletti külön munkákat Purger Szilárd fizioterapeuta segítségével végezze” – nyilatkozta a vidi.huvidi.hu-nak Dr. Kovács Tibor csapatorvos a középpályás állapotáról.

„Szerencsére jó dolgokról tudok beszámolni, azaz nincsenek fájdalmaim, úgy érzem, nem hátráltat a munkában a sérülés. Ugyanazokat a feladatokat végzem, amiket a többiek, sőt még külön dolgom is van. Az egymás elleni játékok alkalmával még inkább kiderül majd, hogy hol tartok, remélem, minél előbb újra a pályán lehetek és segíthetem a csapatot” – mondta a Videoton hivatalos honlapjának Kovács István.
Legfrissebb hírek

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56

Gála és látvány Fehérváron

Minden más foci
2026.01.01. 17:01

Stopira: Visszavonultam, mégis ott leszek a világbajnokságon!

Foci vb 2026
2025.12.29. 06:45

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2025.12.25. 23:31

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06
Ezek is érdekelhetik