„Látva, hogy miket mondott Hunor, kitartok amellett, hogy mindenben hazudik. El is mondom, miért. Először is, ezentúl nem fogok többet arról az emberről beszélni, akinek minden egyes szava hazugság. Másodszor: nem a saját igazamat akarom bizonyítani, csak az én valós történetemet mondom el. 18 éves korom óta profi labdarúgó voltam, köztük a spanyolországi elitben, az első osztályban. Ez az ember nem több, mint három éve van a labdarúgás világában, és minden tiszteletem ellenére mondom, a tapasztalatlansága meghaladja az elvégzendő feladatokat.
A sérvemről: a klub ragaszkodott a műtéthez, én pedig ahhoz, hogy megkérdezhessek egy sevillai orvost. A Sevilla FC profi, labdarúgókkal foglalkozó sportorvosa azt mondta nekem, egyik játékosa, bizonyos Frédéric Kanouté öt évet játszott ugyanezzel a típusú sérvvel a legmagasabb szinten. Én ugyanezt tehettem volna, de mivel nem volt senki, aki a megfelelő terápiát elvégezhette volna a DVTK-nál, úgy döntöttem, tovább játszok a fájdalom ellenére. Minden nap reggel hét órakor már a konditeremben voltam, hogy speciális edzéseket végezzek. Láthatták a szurkolók, amikor a csapatnak pihenőnapja volt, én akkor is három órákat töltöttem az edzőteremben.
Az utazás, az orvos és a sevillai speciális klinika kezelésének költségeit én fizettem, bárkinek megmutathatom a számlákat, Hunortól nem kaptam érte semmit. Mindezt azért tettem, hogy játsszak, ne veszítsünk időt a műtéttel és a DVTK hasznára legyek.
Folytatva a pénz témáját: nettó fizetést kapunk ugye. Mivel minden hónapban változik a forint/euró-árfolyam – ez nem az én kompetenciám –, megegyeztünk Hunorral egy bizonyos összegben kompenzációként. Mindig mindent kifizettek, kivéve az utolsó hat hónapot.
Egy időben, amikor nem jöttek a sikerek, büntetést akartak kiszabni a csapatra, s azzal vádoltak minket, hogy miattunk nem jönnek a nézők a stadionba. Azt mondtam, rendben, mert én, mi veszítjük el a mérkőzést, de akkor Hunornak és Lázárnak is kell fizetnie, mert ők alakítják ki a csapatot, így ugyanúgy felelősek a sikerekért és a kudarcokért is. Nem csak elégedetten, győzelem esetén kell beszélni! Vereség után sosem szóltak. Én mindig ott voltam, sosem bújtam el senki elől, ők viszont igen.
A szerződéshosszabbításról: igen, 36 éves vagyok, de úgy gondolom, bebizonyítottam, hogy tudok még futballozni magas szinten, és nem azért, mert Luquénak hívnak. A pályán kell beszélni. Ők most be akarják csapni a szurkolókat.
Azok, akik igazán ismernek, tudják, min járt az eszem azokban az időkben, mire gondoltam, miken gondolkoztam.
Hunor volt az, aki elküldte Mikit, miután harmadikok lettünk ősszel, s jól játszottunk, majd Lázár kétszer is leülhetett a kispadra, aztán rosszul futballoztunk, lejjebb is estünk a tabellán. Aztán szerződtettek egy olyan edzőt, akiről inkább nem is beszélnék, de látjuk, mit ért el a DVTK-val.
Sosem hazudok, Hunor Úr, az igazat mondom. Minden, ami a DVTK-val történik, legyen az akár jó, akár rossz, azért te vagy a felelős ügyvezetőként, te döntesz. Spanyolországban van egy mondás: „Lo que siempre hoy recojarás manana" (Ki mint vet, úgy arat). Nagy ölelés nektek miskolci testvéreim és sok szerencsét a DVTK szurkolóinak!
Nem érdekel, hogy ott vannak a fotók rólam a DVTK irodáiban, csak az, hogy az igazi diósgyőri szurkolók szívében legyek. A klubvezetők – ahogy a játékosok – jönnek és mennek."
A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt
Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK
