DVTK: Burgos érkezhet Győrből a piros-fehérekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.29. 14:42
null
Burgos még az ETO mezében „gálázott” a Bayern ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Az elsalvadorfc.com és a salvadori El Diario de Hoy értesülései szerint a Győri ETO-tól Diósgyőrbe kerülhet át Rafael Burgos.

A közép-amerikai csatárt augusztus elején egy évre kölcsönvette a bajnok ETO az osztrák Riedtől, de a jelek szerint máris klubot vált. Az első öt fordulóban háromszor szerepelt az ETO-ban, de egyik meccset sem játszotta végig, összesen 180 percet kapott Pintér Attilától, aki a Videoton elleni hétvégi bajnokira már nem nevezte.

„Lehetőségem van még a klubváltásra, holnap akár be is mutathatnak az új csapatomnál. Azt mondták, még négy napom van váltani, és úgy döntöttem, megragadom a lehetőséget. Holnap reggel utazom, talán már délután a csapattal is tréningezhetek. Tudom, hogy jó döntést hoztam" – idézi Burgost a salvadori El Gráfico.

Az El Diario de Hoy pedig azt idézte Burgostól: „A Győrhöz hasonlóan a Diósgyőr is nagy klub Magyarországon."

A salvadori lapok kiemelik, hogy a kétszeres kupagyőztes Diósgyőr aranykora 1974-től 1984-ig tartott.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
3 órája

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
4 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
5 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50