Vidi: nincs kizárva, hogy a brazil gólkirály visszatér az NB I-be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.04. 09:45
Pénteken több ismerős arc is felbukkant az NB I 26. fordulójának nyitó mérkőzésén a Sóstói Stadionban megrendezett Videoton–MTK bajnoki találkozón: a fehérváriak korábbi vezetőedzője, Paulo Sousa látogatása mellett a klub két évvel ezelőtti gólkirálya, André Alves is a helyszínen drukkolt egykori csapata győzelméért, és rövid interjút is adott a vidi.hu-nak.

A brazil csatárt ugyan még három évig szerződés a ciprusi bajnokságban jelenleg második Omonia Nicosiához, a Videoton hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában mégsem tartotta elképzelhetetlennek, hogy aktív labdarúgóként visszatér hazánkba: „Mindig is második otthonomként tekintettem Magyarországra. Isten útjai kifürkészhetetlenek” – mondta. jelenleg második Omonia Nicosiához, a Videoton hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában mégsem tartotta elképzelhetetlennek, hogy aktív labdarúgóként visszatér hazánkba: „Mindig is második otthonomként tekintettem Magyarországra. Isten útjai kifürkészhetetlenek” – mondta.

Alves a ciprusi bajnokság ortodox húsvét miatt tartott szünetét használta ki, hogy ellátogasson Székesfehérvárra, és megtekintse, ahogy korábbi társai két vállra fektetik az MTK-t.

„Nagyon sok szép emlék köt a Videotonhoz és Székesfehérvárhoz, boldog vagyok, hogy itt lehettem az MTK elleni találkozón, annak pedig külön örülök, hogy győzött a Vidi – nyilatkozta a csatár, aki szerint NB I-ben több a technikás labdarúgó, mint Cipruson. – Ott jóval nagyobb a hangsúly az erőnléten, míg Magyarországon a technikás focit részesítik előnyben.”

Az NB I 2010–2011-es gólkirálya Ciprusról is követte a Videoton őszi Európa-liga-szereplését, de nem bánja, hogy már nem lehetett része a klub nemzetközi szereplésének, hiszi, hogy „Isten vezetésével” került jelenlegi klubjához.

„Rendszeresen figyeltem a Vidi eredményeit, és nagyon örültem, amikor a Trabzonspor ellen sikerült kiharcolni a csoportkörbe jutást. Közel állt ahhoz a csapat, hogy a csoportból is továbblépjen. Büszke voltam a Vidire, és arra, amit Európában elért!”

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
11 órája

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35