Haladás: „Nem állunk be védekezni, győzni megyünk Gyirmótra"

2012.11.27. 11:41
Szerdán, a labdarúgó Ligakupa csoportkörének utolsó fordulójában a Haladás a Gyirmót vendége lesz. A szombathelyiek az NB II-es csapatukra épülő együttessel utaznak a mérkőzésre, a győzelem reményében.

„Úgy gondoltuk, hogy a vasárnapi veszprémi bajnokival lezártuk az őszi idényt, de egyáltalán nem bánjuk, hogy szerdán is bizonyíthatunk – mondta Tóth László a haladas.hu-nak. – Komoly, jó kerettel rendelkező, NB I-re törő gárdával játszunk, amely ugyan nem szerepelt rosszul az ősszel, de nem is úgy, ahogy eltervezték. Ráadásul biztosan fűti őket a visszavágás vágya, hiszen az NB II-ben a saját pályájukon megvertük őket. Az biztos, hogy nem állunk be védekezni, nyerni megyünk Gyirmótra. Kenesei Krisztián sérült, és Czafit Richárd sem teljesen egészséges."Tóth László a haladas.hu-nak. – Komoly, jó kerettel rendelkező, NB I-re törő gárdával játszunk, amely ugyan nem szerepelt rosszul az ősszel, de nem is úgy, ahogy eltervezték. Ráadásul biztosan fűti őket a visszavágás vágya, hiszen az NB II-ben a saját pályájukon megvertük őket. Az biztos, hogy nem állunk be védekezni, nyerni megyünk Gyirmótra. Kenesei Krisztián sérült, és Czafit Richárd sem teljesen egészséges."

A bajnokságban a Haladás második csapata 3–3-ra végzett a Gyirmóttal.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Cselgáncs: négyen pályáznak a szövetség elnöki tisztségére

Egyéb egyéni
2026.04.22. 14:08

Tóth László: A cselgáncs elismertsége mára megfelelő szinten van

Egyéb egyéni
2026.04.15. 10:06