Kaposvár: három fiatal légióssal erősített a klub

2012.09.06. 17:12
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczi FC három új játékost is igazolt. A 21 éves montenegrói támadó, Danko Kovacsevics, és két középpályás, a 19 esztendős szenegáli Thian Khaly Iyane és a 20 éves bosnyák Adil Kovacic is három évre szerződött a Somogy megyeiekhez.

„Az ősszel kiderül, hogy az első csapat hasznára lehet-e majd ez a három futballista. Ha igen, akkor most jó döntést hoztunk, ha nem, akkor pedig az NB II-es együttesben fejlődhetnek tovább. A szakmai vélemények alapján abban reménykedünk, hogy a három játékos meghálálja majd a bizalmat" – nyilatkozta Illés János ügyvezető a klub hivatalos oldalán.

Danko Kovacsevics a Crvena Zvezdában nevelkedett, majd játszott a szerb élvonalban is, legutóbb pedig a görög Doxa játékosa volt. A 21 éves támadó már be is mutatkozott a Kaposvár színeiben, a Videoton elleni Ligakupa mérkőzésen gólt is szerzett.

A 19 esztendős szenegáli Thian Khaly Iyane és a 20 éves bosnyák Adil Kovacic is a Kaposvár II színiben már pályára lépett a másodosztályban.

Mindhárom játékossal három éves szerződést kötött a Rákóczi FC.

Legfrissebb hírek

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28