Détári: Erőben senki sem veri meg a Fradit az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2012.08.18. 09:44
null
Détári Lajos mindenre fel van készülve, de most csak a derbi foglalkoztatja (Fotó: Németh Ferenc)
A derbimérlege egyáltalán nem rossz: egy győzelem, egy döntetlen. Ettől persze még nem ücsöröghet nyugodtan az újpesti vendégkispadon Détári Lajos, főként hogy – miként az már a Ferencvárosnál szokás – az edzőkérdés most is kurrens téma. A Fradi szakvezetőjét azonban nem ez  foglalkoztatja: a vasárnapi Újpest–Ferencváros mérkőzés előtt a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, csak a játékosok, a futball és a győzelem érdekli.

– Túl a napi zsugázáson?
– Igen, szombaton is összejövünk azért, másnap meg irány a derbi – mosolygott Détári Lajos.

Mégis, kinek akart üzenni az ominózus nyilatkozatával?
– Senkinek. Kaptam egy hülye kérdést, adtam egy hülye választ.

– Egyesek szerint azoknak szólt a „kártyázunk, beszélgetünk" edzésleírás, akik támadják, ezek szerint mégsem, az azonban mégiscsak furcsa, ha valakinek három meccs után kezd inogni a széke.
– A futballban? Ráadásul Magyarországon? Ugyan már. Ilyen a világ, hiába neveznek ki valakit, nincs arra garancia, hogy fél év után is ő marad az edző.

– Akkor a következő Alex Fergusont ne idehaza keressük?
– Biztosan ne. Ugyanakkor az, aki a Fradi edzőjének áll, fel kell, hogy készüljön a nyomásra, természetes velejárója a munkának a teher. Az Üllői úton nagyobb a stressz, de a dicsőség is. Ha itt nyersz, elképesztően tudnak imádni, ami óriási érzés, szóval maradjunk annyiban, hogy valamit valamiért.

– A bizalmat azért érzi? Az ember azért csak tisztában van azzal, hogy a munkahelyén, ahová naponta bejár, mennyire értékelik a tevékenységét.
Azzal nincs baj, nekem tényleg csak a játékosokkal és a futballunkkal kell törődnöm; ha azzal foglalkoznék, hogy kinek milyen tervei vannak velem, képtelen volnék a csapatra koncentrálni, márpedig az én feladatom abból áll, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki az együttesből.

– És hogy áll e téren így, kevéssel a derbi előtt? Az ön által megálmodott száz százalékhoz képest hol tart a társaság?
– Az erőállapottal nincs gond, azon a szinten vagyunk, ahol kell, akiknek kellett, utolérték magukat, nyugodtan mondhatom, erőben senki sem ver meg bennünket az NB I-ben. Játékban is alakulunk, bár nem hiszem, hogy a száz százalékot bármely együttes bármikor is elérheti. Az elmúlt ősszel volt egy biztató sorozatunk, amikor többször is ugyanabban az összeállításban tudtam pályára küldeni a csapatot, ez lenne a terv most is. Abban bízom, hogy formahanyatlás vagy sárga lapok miatt nem kell változtatnom. Akkor jöttek az eredmények, most is hatékonyak tudnánk lenni. Egyáltalán nem tartom olyan gyászosnak a rajtunkat, mint azok, akik mindig igyekeznek sötét képet festeni rólunk. A Kecskemét ellen hatvan percig nagyszerűen játszottunk, Pécsen szintén, két gólt kaptunk, az ellenfelek összesen ha kétszer rúgtak kapura. Szervezettek voltunk, és ha az utolsó passzok sikerülnek, a Pápa ellen nagyobb gólkülönbséggel is győzhettünk volna.

A derbi már csak azért is szép, mert mindkét oldal úgy tartja, kötelező győzni.
– Nyilván mi is azt szeretnénk, de az Újpest–Fradi mindig háromesélyes, megjósolhatatlan a végeredmény, biztosra annak ellenére sem mehetünk, hogy nyerni akarunk. Ám alakulhat úgy, hogy a döntetlennel sem szabad elégedetlennek lennünk.

– Múlhat a vasárnapi végeredményen az ön ferencvárosi jövője?
– Előfordulhat. Ez is benne van a pakliban. Ha azt gondolják a vezetőink, velem nem megy, kezet fogunk, és elválnak az útjaink. Én már nem lepődöm meg semmin. De ismétlem, ez egyáltalán nem foglalkoztat, csak az, hogy győzzünk Újpesten.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIKÉNT EMLÉKSZIK VISSZA DÉTÁRI LAJOS AZ OLYMPIAKOSZ–PANA DERBIKRE, MI A VÉLEMÉNYE ARRÓL, HOGY A JELENLEGI CSAPATÁBAN NEM TALÁLNI FRADI-IKONT, AKKOR KERESSE A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik