Van-e helyük magyar kapusoknak az NB I-ben?

Az elmúlt néhány évben, a légiósok számának gyarapodásával párhuzamosan egyre több külföldi kapus szerződik az NB I-be, miközben a magyar tehetségek száma folyamatosan csökken, pedig az utóbbi húsz évben éppen a kapusképzésünkre voltunk a legbüszkébbek. Mi lehet a baj?

A témával kapcsolatban sok véleményt hallhattunk, olvashattunk már. Az edzők szerint az egyik fő probléma, hogy itthon alapvetően egyre kevesebb a gyerek, kevesebb a tehetség, így természetesen csökken a hazai kapusok száma is. A másik fő érv, hogy sok kapus nagyon hamar, még rutin nélkül külföldre kerül. Több mint húsz magyar kapuvédő tartozik valamelyik európai bajnokság első vagy másodosztályú klubjának a kötelékébe.

A kérdéskört ezúttal a főszereplők szemszögéből vizsgáljuk – négy élvonalbeli kapussal beszélgettünk. Azt kérdeztük tőlük, mennyire volt nehéz dolguk a csapatba kerüléssel, mi a véleményük a hazai képzésről, a külföldi vetélytársakról, és hogyan állnak a külföldi szerződéshez.

A CSAPATBA KERÜLÉS NEHÉZSÉGEI, A TAPASZTALAT HIÁNYA

Elnézve, hogy a bajnok Videoton a napokban szerződtetett szerb U-válogatott Filip Pajoviccsal együtt három külföldi kapust alkalmaz (a szintén korábbi U-válogatott Somodi Bence a negyedik a sorban, de ő még influenzajárvány esetén sem nagyon reménykedhet abban, hogy a kapuba kerül), és hasonló a helyzet a Debreceni VSC-nél is (Vukasin Polekszics eltiltása után Verpecz István ugyan védett pár meccsen, de előbb Malinauskas, majd Novakovics került elé a sorban), nincsenek könnyű helyzetben a fiatal magyar kapusok. A tabellán, illetve a célkitűzések terén lejjebb haladva azonban akadnak kivételek is. A pécsi Dibusz Dénes és a szombathelyi Rózsa Dániel már az NB II-ben megkapta a bizalmat, és némi rutin megszerzése, no meg csapatuk feljutása után már az élvonalban is megállják a helyüket.

„Szerencsém volt, mert amikor Pécsen az U19-es korosztályból kiöregedtem, akkor kölcsönadtak az NB II-es Barcsnak, melynél húsz meccsen lehetőséget kaptam, így amikor visszakerültem a PMFC-hez már volt némi rutinom és itt is megkaptam a bizalmat. Két másodosztályú idény után pedig már az NB I-ben sem számítok teljesen tapasztalatlannak, persze itt jóval gyorsabb a játék, kisebb a reakcióidő. Azt azonban nem tudom megmondani, mi lett volna, ha nem jutunk fel az élvonalba. Voltak ugyan érdeklődések irántam az NB I-ből, de ezek nem bizonyultak komolynak, és a feljutás után nem is igazán vetődött fel bennem, hogy máshol folytassam" – fogalmazott a 20 éves Dibusz, aki azért is vallhatja szerencsésnek magát, mert Pécsen nem volt sok versenytársa.

A PMFC-nél az élvonalban 2000-ben bemutatkozó Sólyom Csaba óta Dibusz az első saját nevelésű kapus, aki bajnokikon lehetőséget kap az első csapatban, ugyanakkor külföldi kapusa már nagyon rég nem volt a klubnak. Dibuszhoz hasonló helyzetben van a Haladásnál Rózsa Dániel is, akinek három meccs hiányzik a 100. élvonalbeli találkozójához.

„Amikor még a Haladás utánpótláscsapataiban védtem, volt olyan korosztály, amelynek egyáltalán nem volt kapusa, így fordulhatott elő, hogy gyakran a két évvel idősebek között kellett védenem, de mögöttem is nagy volt az űr. Szombathelyen szerencsére huszonkét-huszonhárom évesen még a másodosztályban megkaptam a bizalmat, ami azóta is tart. Egyszer tesztelt ugyan a szakvezetés egy külföldi kapust, hogy nagyobb legyen a versenyhelyzet, de ő végül nem kapott szerződést" – nyilatkozta a 26 éves Rózsa, akinek Szombathelyen két fiatal cseréje van: a 21 éves Gőcze Gergő és a 20 esztendős Mursits Roland.

Rózsával és Dibusszal ellentétben a Felvidéken született Molnár Péter már nem mondhatja ennyire szerencsésnek magát, a decemberben 28. életévét betöltő kapus ugyanis több mint hét éve vár arra, hogy Győrben első számú kapus legyen.

„Húszévesen kerültem Győrbe. Rengeteget fejlődtem a csapatnál, és nagyon jót tett, hogy az előző idényt kölcsönben Siófokon töltöttem, sajnálom, hogy nem sikerült meghosszabbítani a kölcsönszerződést. Az ETO-hoz még kétéves szerződés köt, és a nyáron vezetők jelezték, szükségük van rám, mert szeretnék, ha Szasa Sztevanovics mellett lenne egy olyan kapusuk, aki bármikor bevethető. Ez nagyon jól esett, ezért itt szeretném kihozni magamból a lehető legtöbbet, ám most nem tudom megmondani, hogy mikor védek legközelebb az NB I-ben. Szasa igazi ikon Győrben, nagyszerű kapus, szeretném kivárni az időmet" – mondta Molnár Péter, aki 2004-ben igazolt Győrbe, de az ETO-nál azóta mindössze két élvonalbeli bajnokin védhetett, míg Siófokon a legutóbbi szezont végigvédte, és teljesítményével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Balaton-parti gárda bennmaradt az első osztályban. Molnár győri riválisa, a most 37 esztendős Szasa Sztevanovics ugyancsak 2004-ben érkezett az ETO-hoz, ő 206 NB I-es bajnokinál tart...

Ezzel kapcsolatban mondta a Honvéd kapuját védő Kemenes Szabolcs, hogy ugyanolyan ez, mint bármilyen területen a pályakezdők álláskeresése.

„A munkáltató egy állásinterjún gyakran mondja, hogy tapasztalt munkaerőt keres, míg az edző tapasztalt kapust. De honnan szerezze meg egy pályakezdő munkás vagy éppen a fiatal labdarúgó a kellő rutint, ha egyszerűen nem kap lehetőséget? Egy kapus azért is van különösen problémás szerepben, mert nem lehet más poszton bevetni és általában nem szokták pályára küldeni csereként sem csak azért, hogy kipróbálják, és az is általánosan elmondható, hogy huszonhárom év alatt első csapatoknál ritkán kapnak lehetőséget kapusok – külföldön sem. Az NB I-ben több kapus nehéz helyzetben van. Példaként említhetem az Újpestből a nagyon tehetséges Horváth Tamást, a Debrecenből Verpecz István. Előttük olyan kapusok vannak a sorban, akiknek megkérdőjelezhetetlennek tűnik a helye. Annak idején én is hasonló helyzetben voltam a Fradiban Szűcs Lajos mögött, de szerencsém volt, mert amikor Lajos Pápára szerződött, akkor Gelei Imrétől megkaptam a lehetőséget" – hozta fel példaként többek között a saját pályafutását is Kemenes.

KÜLFÖLDI VAGY MAGYAR?

A Honvéd 25 éves kapusának a légióskérdéssel kapcsolatban is határozott álláspontja van.

„Nem az a lényeg, hogy a kapus öreg vagy fiatal, magyar vagy külföldi, hanem az, hogy milyen teljesítményt nyújt. Az persze már egy másik kérdés, hogy egy magyar kapus sokkal könnyebben a kispadon találhatja magát egy-egy hiba után, mint egy külföldi. Hogy miért vagyunk szigorúbbak a mi kutyánk kölykével mint a máséval? Nem tudom. Az, hogy ki áll a kapuban a mindenkori edző döntésén múlik, ez az ő felelőssége. Éppen ezért nekem alapvetően semmi problémám nincs a légiósokkal. A külföldi játékosnak is az a célja, hogy minél többet futballozzon, ő azt nyújtja amit tud, az edző pedig majd eldönti, hogy ez mire elég. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy kívülállóként sokszor nem tudjuk, hogy egy játékos hogyan dolgozik az edzéseken, milyen a munkához való hozzáállása, vagyis egy edzőnek sokkal komplexebb képe van a játékosokról, mint egy szurkolónak, sokkal több információ birtokában hozza meg a döntéseit" – világította meg a kérdést Kemenes az edzők szempontjából.

Abban mind a négy megkérdezett kapus egyetértett, hogy a kapusképzéssel alapvetően nincsenek problémák Magyarországon. A győri Molnár Péter például nálunk tanulta meg azokat az alapokat, melyekre a szlovák harmadosztályban nem volt lehetősége.

„Én Magyarországon váltam igazán kapussá. Győrben Tőkés László kapusedzőtől tanultam meg a különböző technikákat, amiknek köszönhetően helyt tudtam állni az NB I-ben. A szlovák harmadosztályban erre nem volt esélyem, ott maximum annyit mondtak, hogy jobbra vagy balra vetődjek, nem volt külön képzés a kapusoknak" – fogalmazott a révkomáromi születésű kapus, aki ugyanakkor hangsúlyozta, Szlovákiában, magasabb szinten nagyon jó a kapusképzés. Molnár ezzel kapcsolatban, a magyarországi viszonyokkal összevetve egy érdekes különbségre is rávilágított.

„Szlovákiában sok a saját nevelésű, hazai kapus az élvonalban. Ez azért is alakulhatott így, mert nagyon sok a 190 centiméter fölötti, 90 kilogramm körüli fiatal, vagyis sokaknak megvannak azok a fizikai adottságai, amelyek szükségeltetnek ahhoz, hogy valakiből jó kapus váljék" – nyilatkozta a győri futballista, aki maga is 193 centiméter magas.

Abban mindenképpen egyet kell értenünk Molnárral, hogy Magyarországon valóban ritkaságszámba megy, hogy egy tizenéves fiatal ilyen paraméterekkel rendelkezzen. Elég csak végigmenni egy-egy középiskola vagy akár főiskola, egyetem folyosóján – nem hemzsegnek a 190 centis, 90 kilós fiataloktól... Ez tény, mint ahogy az is, hogy ha évről évre kevesebb a gyerek, akkor kevesebb lesz a tehetséges kapus is, főleg ha túl korán külföldre szerződnek, és ott megreked a fejlődésük.

SZABAD-E NEMET MONDANI EGY JÓ KÜLFÖLDI AJÁNLATRA?

Ambrusics Róbert, Gróf Dávid, Antal Botond – csak néhány kapus azok közül, akik húszéves koruk előtt külföldre szerződtek, de a külföldi mellőzöttség után valószínűleg most már annak is örülnének, ha itthon az NB I-ben játszhatnának.

„Sok fiatal minél előbb szeretne külföldre menni, itthon ezért alakulhatott ki egy fajta űr – mondta Dibusz Dénes, aki semmiképpen sem szeretné elkapkodni a külföldi szerződést. – Nekem nagyon sokat kell még fejlődnöm minden téren, mielőtt külföldi szerződésben kezdenék gondolkodni. Itthon szeretném megszerezni mindazt a rutint, tapasztalatot, ami ahhoz kell, hogy külföldön megálljam a helyemet."

Dibusszal szemben Rózsa Dániel már készen érzi magát egy külföldi szerződésre, elmondása szerint nem szeretne belefásulni az NB I-be.

„Persze egy kapus szempontjából az az elsődleges, hogy védeni tudjon, de egy szakmailag előrelépést jelentő külföldi ajánlaton elgondolkodnék. Még akkor is, ha nem látnám biztosítva, hogy rögtön kezdeni fogok új csapatomnál. Köteles László sem volt kezdő egy évig a Genkben, most mégis az ő vezetésével jutott be a belga csapat a Bajnokok Ligájába. Egyetértek azzal a véleménnyel, hogy egy jó szezon után az NB I-be könnyen beleszürkül az ember. Én is érzetem magamon, hogy az első idényem után a második már nem sikerült olyan jól. A célom éppen ezért az, hogy külföldön is kipróbálhassam magam, de nem minden áron" – fogalmazott a Haladás kapuvédője.

Kemenes Szabolcs is azon a véleményen van, hogy egy szakmailag előrelépést jelentő lehetőséget nem szabad visszautasítani, mert nem biztos, hogy később is érkezik még ilyen ajánlat.

„A külföldi közeg, főleg például Anglia, nagyon csábító tud lenni a fiatal játékosoknak, annak ellenére, hogy a szigetországban például nem fektetnek nagy hangsúlyt a kapusképzésre. Szerintem egy jó ajánlatra nem szabad nemet mondani, ugyanis ha valaki egyszer nemet mond, akkor többet már nem biztos, hogy hívják, és ezt később örökre megbánhatja. A nemzetközi átigazolási piac hatalmas biznisz, és ha egyik nap valaki nemet mond egy csapatnak, másnap már négy-öt másik játékos pályázik ugyanarra a helyre. Előre nem lehet megmondani, hogy mi a jó döntés, de a kínálkozó alkalmat nem szabad kihagyni. Megyeri Balázs nem játszik ugyan az Olympiakosznál, de teljesen érthető, hogy elfogadta a görög sztárklub hívását. Tizenhét-tizennyolc évesen én is minden áron külföldre akartam szerződni. Játszottam Angliában és Cipruson is, rengeteget tapasztaltam, és nem bántam meg azokat az éveket. Most azonban már azt mondom, »nyugi, játsszak itthon minél többet.« Ha jön egy kihagyhatatlan ajánlat, akkor megyek, ellenkező esetben viszont szívesen maradok a Honvédnál, ahová még hároméves szerződés köt" – mondta Kemenes, aki szerint éppen a külföldön játszó magyar kapusok bizonyítják, hogy itthon még mindig jó színvonalú a kapusképzés.

„Bogdán Ádám, Fülöp Márton vagy éppen Somogyi Csaba az NB II-ből szerződött angol élvonalbeli klubhoz, ráadásul előbbi két kapus egyáltalán nem is játszott a magyar élvonalban. Nem gondolom, hogy a Boltonnál, a Tottenhamnél vagy éppen a Fulhamnél nem értenének a szakmájukhoz azok az edzők, akiknek a tanácsára szerződtették a magyar játékosokat. Márpedig ha a honi másodosztályból tudunk kapusokat delegálni a Premier League-be, akkor nem lehet nagy gond a hazai képzéssel. És az említettek arra is jó példaként szolgálnak, hogy akkor sem szabad nemet mondani egy ilyen szintű csapatnak, ha kezdetben nem tűnik biztosítottnak az állandó játéklehetőség" – véli Kemenes.

TANULSÁGOK

Arról biztosan megoszlanak a vélemények, hogy szabad-e, kell-e, érdemes-e egy húsz év alatti, rutintalan magyar kapusnak külföldre szerződnie. A már említett Ambrusics, Gróf, Antal trió példája alapján nem biztos, viszont Bogdán vagy éppen Fülöp (aki a Tottenhamnél ugyan még nem jutott el az első csapatig, de később a Sunderlandnél már bemutatkozhatott az élvonalban) esete pedig azt mutatja, igen is érdemes belevágni a nagy kalandba. (De említhetjük Kovácsik Ádám példáját is, aki az előző szezonokban még csak második-harmadik számú kapus volt a Regginánál, a hétvégi 1. fordulóban viszont már a 20 éves magyarral kezdett az olasz csapat.)

Amivel viszont nem lehet vitatkozni a kapuskérdés kapcsán – bár erről csak Kemenes beszélt, és ő is csak érthető óvatossággal – az az, hogy az edzőknek és a klubvezetőknek hatalmas felelőssége van abban, hogy a hazai kapusok száma fokozatosan csökken az NB I-ben.

Ismerünk olyan, a hazai utánpótlás-nevelésben is jártas, az NB I-ben dolgozó szakembert, aki még életében nem hallott a West Hamnél már az angol élvonalban is bemutatkozott Kurucz
Péterről.

A tavasszal még a REAC-ban játszó 26 éves Somogyi Csaba korábban egyetlen meccsen játszott a hazai élvonalban, a Fulhamnél mégis meggyőzte Martin Jol menedzsert, hogy érdemes őt szerződtetni. Hogy lehet az, hogy itthon egyetlen első osztályú klubnál sem láttak fantáziát benne?

Hasonlóan járt Pogacsics Krisztián is, aki télen 25 évesen, kilenc NB I-es meccsel a háta mögött szerződött Zalaegerszegről Nagyváradra, a román másodosztályú FC Bihorhoz, amelynél kulcsszerepet játszott abban, hogy a csapat a pályán kiharcolta a feljutást az élvonalba (a zöld asztalnál azonban elbukták a licencet...). Velük ellentétben például a Mindaugas Malinauskas, Justin Haber litván-máltai duó együtt már 36 NB I-es meccsig jutott, (és előbbi a DVSC-nél még szaporíthatja is ezt a számot). Pedig egyikük sem nyújtott igazán meggyőző teljesítményt.

Megyeri Balázs saját elmondása szerint is a Ferencváros legrosszabbul kereső játékosai közé tartozott, amikor elfogadta a görög Olympiakosz ajánlatát. Ki tudja, ha itthon az edzők és a klubok többsége jobban ragaszkodna a magyar tehetségekhez, akkor talán ők is jobban meggondolnák a külföldi szerződéseket.