Nem tudott győzelemmel bemutatkozni az új zalai edző, Nagy Mihály

Vágólapra másolva!
2008.05.03. 21:18
A zalai kék-fehérek gólképtelenek voltak a Nyíregyháza ellen, így nem sikerült győzelemmel megörvendeztetniük héten kinevezett új vezetőedzőjüket, Nagy Mihályt. A 0–0-s döntetlen és az egyetlen pont begyűjtése azt is jelenti, hogy a csapat elé kitűzött ötödik hely megszerzésére egyre kevesebb az esélye a ZTE-nek.
Waltner Róbert többször próbálkozott, de ebből a lövéséből sem lett gól
Fotó: Szántó György
Waltner Róbert többször próbálkozott, de ebből a lövéséből sem lett gól
Waltner Róbert többször próbálkozott, de ebből a lövéséből sem lett gól
Fotó: Szántó György
Waltner Róbert többször próbálkozott, de ebből a lövéséből sem lett gól

A héten edzőt váltottak Zalaegerszegen, a távozó bosnyák-német Szlavko Petrovics helyére az addigi utánpótlás-szakágvezető, Nagy Mihály került, akinek megbízatása első körben a tavaszi szezon végig szól. Ha azonban a csapat képes lesz elérni a vezetők által kitűzött célt, s megszerzi az ötödik helyet, akkor elképzelhető, hogy az új szakember a következő évadban is maradhat a kispadon.

A bevezetőben felvázoltak arra utaltak, hogy a ZTE neki esik majd a Nyíregyházának, s az új tréner előtt bizonyítási vággyal pályára lépő hazai futballisták minél előbb próbálják begyűrni ellenfelüket. Nos, az első negyedórában ebből semmi sem valósult meg, Révész Attila csapatán ugyanis a megilletődöttség szemernyi jelét sem lehetett felfedezni, sőt, inkább a nyírségiek alakítottak ki több helyzetet.

A félidő közepére mindössze annyit változott a helyzet, hogy a csapatok a középpályán gyűrték egymást, kapura azonban egyikőjük sem volt veszélyes. A hazaiakon látszott, hogy az utóbbi napok változásai inkább bénítóan hatottak az együttes játékára, s ezt a Nyíregyháza meg is próbálta kihasználni. Granát Balázsék magabiztosabb futballja azoban nem vezetett eredményre, hiszen nem tudták bevenni a 300.-ik magyar bajnokiján pályára lépő Vlaszák Géza kapuját.

Ráadásul, a szünet előtt a ZTE többször is ígéretes helyzetbe került, de az NB I góllövőlistáját 16 találattal vezető, Walter Róbert rövid időn belül kétszer is kihasználatlanul hagyta az előtte nyíló lehetőséget. Összességében tehát igazságos eredménnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőben a kék-fehérek jóval összeszedettebb produkcióval rukkoltak elő, átvették a játék irányítását, s egyre-másra vezették a támadásokat. Továbbra is Waltner bizonyult a legveszélyesebb hazai játékosnak, de a csereként beállt Damir Pekic is többször fejezhetett be támadást, sikertelenül.

A ZTE az utolsó pillanatokig ment előre, de ezen az estén semmi sem sikerült neki, a Nyíregyháza pedig rutinosan kihúzta a mérkőzést gólnélküli döntetlenre. Nagy Mihály bemutatkozása nem sikerült tehát tökéletesre, ráadásul, a vezetőség által kitűzött ötödik hely elérésére is egyre kevesebb az esélye együttesének.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Zalaegerszeg
Nézőszám: 2000
Játékvezető: Szilasi Sz.
Asszisztensek:Szabó P., Lémon

A KEZDŐCSAPATOK
ZTE NYÍREGYHÁZA
1 Vlaszák 33 Lazareanu
2 Kocsárdi 19 Zaleh
22 Miljatovic 18 Mboussi
6 Botis 23 Cséke
16 Máté P. 24 Perényi
7 Molnár B. 12 Miskolczi
5 Polgar 27 Ramos
10 Davidov 17 Hegedűs T.
19 Koplárovics 5 Zabos
21 Meyé 11 Granát
9 Waltner 21 George
Vezetőedző: Vezetőedző:
Nagy Mihály Révész Attila

Csere: Davidov helyett Pekic (59.), Polgar helyett Tóth Z. (70.), Koplárovics helyett Balázs Zs. (83.), ill. Granát helyett Dosso (70.), Zabos helyett Minczér (76.), Miskolczi helyett Bagoly (88.)
Sárga lap: Botis (40.), ill. Cséke (26.), Mboussi (41.), Ramos (81.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. MTK Budapest 26 16 6 4 54-22 +32 54
2. DVSC-TEVA 26 16 6 4 56-26 +30 54
3. Újpest FC 26 16 6 4 54-30 +24 54
4. Győri ETO 26 13 9 4 54-30 +24 48
5. Fehérvár FC 26 14 3 9 41-27 +14 45
6. ZTE FC 26 11 6 9 46-33 +13 39
7. Budapest Honvéd 25 11 6 8 39-28 +11 39
8. Gabona Trans - Kaposvár 25 10 8 7 35-34 +1 38
9. Nyíregyháza 26 10 6 10 29-31 -2 36
10. Vasas 26 10 5 11 35-40 -5 35
11. Paksi FC 26 8 7 11 43-45 -2 31
12. REAC 26 6 8 12 35-49 -14 26
13. Diósgyőri VTK 26 5 11 10 36-52 -16 26
14. BFC Siófok 26 5 8 13 27-40 -13 23
15. Tatabánya FC 26 2 4 20 30-76 -46 10
16. FC Sopron 0 0 0 0 0-0 0 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik