Dragónert a görög OFI Kréta csábítja

Vágólapra másolva!
2004.01.06. 20:27
Címkék
Kétórás, pörgős edzést tartott kedd délelőtt kilenc órától Pintér Attila, a Ferencváros vezetőedzője. A csikorgó hideg ellenére ideális körülmények között  az angyalföldi Láng Vasas-pályán  gyakoroltak a zöld-fehérek, s úgy tűnik, a hely megfelel az új szakmai stáb kívánalmainak, ezért egy időre a IX. kerületből a XIII. kerületbe költözik a csapat.
Lipcsei Péter azonban Angyalföld helyett a Sportkórház felé vette az irányt, az 53-szoros válogatott labdarúgónak ugyanis fáj a combja. Részt vett viszont az edzésen Dragóner Attila, pedig a válogatott védőt Görögországba várják. Híreink szerint a Ferencváros 25-szörös válogatott védőjét az élvonalban szereplő OFI Kréta együttese hívja. A labdarúgó elmondta, valóban komoly kérő a Kréta, de hozzátette, más görög klubok is jelezték, szívesen szerződtetnék: "Mielőtt bárki azt hinné, csapats után rohangálok, leszögezem, a Fradi labdarúgója vagyok, és maradok mindaddig, amíg a klubnak szüksége van rám. Szerződés köt a Ferencvároshoz, ezért a görögöknek előbb Furulyás János elnökkel kell egyezségre jutniuk, aztán tárgyalhatnak velem."
Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
9 perce

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
16 perce

NS-klub: Kolodzey Tamás ötven éve tudósítja töretlenül az olvasókat

Egyéb egyéni
21 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
30 perce

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk ” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
53 perce

Fa Nándor idén utoljára rendezi meg a Balaton-kerülő versenyt

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik