Képes Sport All Stars Európa-kupa: Klasszisok is pályára lépnek

Vágólapra másolva!
2003.11.09. 20:41
Címkék
Noha teremben játszik, a csapat nem "kispályás”: Bernard Lama – Antonio Veloso, Manfred Kaltz, Brian Laudrup, Jean-Pierre Papin, Rui Barros. Más szóval: egy világ- és Európa-bajnok a kapuban (ő lenne Lama), a védelemben egy BEK-döntős (Veloso), illetve egy Eb-arany- és egy vb-ezüstérmes (Kaltz), középen egy újabb kontinenselső (Laudrup), elöl pedig egy BEK-győztes (Barros), és csak úgy, a csattanó kedvéért, egy aranylabdás (Papin, persze).Fontos rész következik: november 23-án, vasárnap délután láthatják majd őket a budapesti Sportarénában rendezendő Képes Sport All Stars Európa-kupán. A fentebb ismertetett lista természetesen közel sem teljes, hiszen a tornán hat, egytől egyig klasszisokból álló válogatott lép pályára; itt lesznek a franciák, a dánok, az osztrákok, a portugálok, a németek, no meg a házigazdák. Apropó, házigazdák: a felettébb izgalmasnak és látványosnak ígérkező torna keretében egy gálamérkőzést is láthat a várhatóan telt háznyi publikum: az öt külföldi együttes kiválóságai alkotta Európa-válogatott (Lamáék, ugyebár) a honi profi- alakulatok legjobbjaiból összeállított Magyar Ligaválogatottal méri össze erejét. A szervezők ötlete nyomán a hazai gárda összeállítása ezúttal több száz szakember dolga lehet: a lapunkban megtalálható szavazólapok kitöltésén keresztül a szakértő szurkolók jóvoltából alakul ki a csapat. Voksolni amúgy más okból is érdemes: az alkalmi kapitányok között egyrészt egy, a VIP-partira szóló kétszemélyes belépőt, másrészt jegyeket sorsolnak ki.Ha már szóba kerültek a tikettek: az eseményre már kaphatók a belépők (a hírek szerint fogynak is szép számmal), méghozzá az Aréna jegypénztáraiban, illetve az ország összes jegyirodájában. Mi több, rendelésre is van lehetőség: ez ügyben a 422-2682-es számot érdemes tárcsázni, vagy pedig látogassanak el a www.ticketpro.hu című oldalra. Aztán jöhet a szórakozás.
Legfrissebb hírek

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
7 perce

Megvan Kácsor Gréta új csapata, marad Romániában

Kézilabda
8 perce

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
35 perce

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
1 órája

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
1 órája

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2 órája

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik