Villás Károly lett az MLL új igazgatója

Vágólapra másolva!
2003.11.06. 22:04
Címkék
Csütörtökön egész délután tartott a Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnökségének ülése. A tanácskozáson első alkalommal jelenhetett meg elnöki minőségében a testület kedden megválasztott új első embere, Szieben László.
A ligaelnökség személyi kérdésről is döntött. Mivel Szieben László – összeférhetetlenségi okok miatt – lemondott az MLL-igazgatói tisztéről, az apparátus élére új ügyvezetőt kellett választani. Lapunk korábban már jelezte, hogy a legesélyesebb jelölt Villás Károly, az MLL eddigi gazdasági igazgatóhelyettese. Nos, a voksolás nem hozott meglepetést, a liga új ügyvezetője Villás lett. Ami a hatásköröket illeti, a hivatalos közlemény szerint "…a korábbiakhoz képest operatívabb elnöki vezetés valósul meg”, vagyis Szieben a napi munka irányításában sokkal aktívabban részt vesz majd, mint elődje, Demján Sándor.A liga – különvéleményének fenntartása mellett – tudomásul vette a Fradi-botrány ügyében született fegyelmi határozatok kapcsán bejelentett ügyészségi óvást, így a fegyelmi eljárás első fokon újra indul. Lapunk úgy tudja, az első tárgyalásra november 18-án kerülhet sor.A liga elnöksége elfogadta a ZTE hitelkérelmét, a Győri ETO esetében iratkiegészítést rendelt el, míg az Újpest FC kérelmét a futball-kft. hétfőn esedékes taggyűléséig nem tárgyalja.
Legfrissebb hírek

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
41 perce

Férfi kézilabda: legyőzte az Elverumot, második lett a Szeged a felkészülési tornán

Kézilabda
44 perce

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
1 órája

Csorba Zsófia vb-bronzérmes C–1 5000 méteren

Kajak-kenu
1 órája

Xavi Pascual Bajnokok Ligáját nyerne a One Veszprémmel, méghozzá azonnal

Kézilabda
1 órája

Sarapova bekerült a teniszhírességek csarnokába

Tenisz
1 órája

„Nagyon kívánom, hogy sok ilyen meccset játsszak” – a duplázó Kovács Mátyás a Kassa győzelme után

Minden más foci
2 órája

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik