Női kosárlabda: sorozatban hatodszor román bajnok a Sepsi-SIC

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 10:16
null
Akár hetes is lehetne a Sepsi-SIC hatos sorozata (Fotó: Miska Brigitta/Sepsi-SIC)
Zsinórban hatodszor nyerte meg a román női kosárlabda-bajnokságot a Sepsi-SIC, hiszen a székelyföldi együttes szombat délután 78–60-ra győzött a FCC Baschet Arad ellen a döntő ötödik mérkőzésén.

 

Lehetne akár hetes is ez a sorozat, de 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörésekor a román szövetség nem hirdetett bajnokot, bár a Sepsi akkor is toronymagasan nyerte az alapszakaszt. Emellett 2015 óta a Román Kupa is csupán egyszer nem a zöld-fehéreknél kötött ki.

A boszniai Zoran Mikes edzette csapat az idei kiírásban mindössze három mérkőzést vesztett, egyet még az alapszakasz elején Szatmárnémetiben, kettőt pedig a finálé aradi találkozóin. A Sepsi Aréna viszont idén is bevehetetlen volt, a döntő ötödik mérkőzésén 2700 néző buzdította a szentgyörgyi lányokat, akik gyakorlatilag már a 22–9-re megnyert első negyeddel jelezték, hogy a keddi és szerdai aradi vereségek ellenére melyik a jobb csapat. Britney Jones 23, Ioana Ghizila és Brianna Fraser 14-14 pontot dobott, és a Sepsi végig magabiztosan tartotta a húsz pont körüli különbséget. A siker értékét növeli, hogy a Sepsi két meghatározó hazai játékosa nélkül lett újra bajnok, a csapatkapitány Annemarie Gödri-Parau gyermeke születése miatt hagyta ki a teljes idényt, míg Orbán Nicolett márciusi súlyos sérülése miatt a rájátszásban nem tudott pályára lépni.

NŐI KOSÁRLABDA
ROMÁN BAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Sepsi-SIC–FCC Baschet Arad 78–60 (22–9, 23–18, 14–16, 19–17)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 a Sepsi-SIC javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik