James szenzációs triplával mentette hosszabbításra a meccset – videó

Vágólapra másolva!
2017.02.07. 09:39
null
Úgy tűnt, hogy a Wizards megnyeri a meccset, amikor jött LeBron James… (Fotó: Twitter)
Óriási csatában, hosszabbításban nyert rangadót a címvédő Cleveland Washingtonban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján – mindkét oldalon akadtak parádés egyéni teljesítmények, végül a bajnok örülhetett. A Pau Gasol és Kawhi Leonard nélküli Spurs mindössze 74 pontot dobva kapott ki Memphisben, a Jazz szétszedte az Atlantát, az Indiana az OKC-t is levédekezte, a Miami sorozatban 11. meccsét nyerte meg, Torontóban is kikapott a Clippers, míg Dwyane Wade két clutch kosarával fontos győzelmet aratott a Chicago.

New York Knicks–Los Angeles Lakers 107–121

Uralta a meccset a Lakers. Már az első negyedben bemutatott egy 20–4-es rohamot a vendégcsapat és innentől végig kézben tartotta az összecsapást, négy perccel a nagyszünet előtt 27 pont volt az arany-lilák előnye. A fordulás után is hasonló volt a képlet, a Knicks kétszer is közelebb tudott zárkózni, de egyszer sem került látótávolságon belülre, a Lakers pedig végül tükörsima győzelmet aratott – pedig különösebben nem is dobott jól, de a mindössze hét eladott labda és a húsz megszerzett támadópattanó behozhatatlan előnyt jelentett. Ugyan D'Angelo Russell nem játszott jól, de hozta magát Ingram, a visszatérő Randle, Nick Young is beszórt 17 pontot, a kispadról pedig még négyen érték el a tízet – sorozatban 12 idegenbeli vereség után nyert Luke Walton csapata. Sőt, ebben a csarnokban utoljára hat évvel ezelőtt tudott győzni a Los Angeles, a Knicks ellen az előző öt meccsén kikapott és idegenben az elmúlt közel két hónap alatt csak másodszor ünnepelhetett.

Szétesett a New York. Reménytelenül gyengék voltak a hazaiak, védekezésben és főleg lepattanózásban mintha pályán sem lettek volna – a festékben 64–38-ra kaptak ki és már hat perc után tíz pont feletti hátrányban voltak. A második negyed közepén eldőlt, hogy esélyük sincs, hiába tért vissza Derrick Rose, csak öt pontot tudott hozzátenni és bár jól játszott Anthony (26 pont, 10/17 mezőnyből, 5 gólpassz), illetve nem mozgott rosszul támadásban Porzingis, Holiday, vagy Jennings sem, komoly zakót kaptak a liga egyik leggyengébb csapatától, otthon. Csütörtök hajnalban a Clipperst fogadják, ezek után komoly bravúr lenne, ha nyerni tudnának, de előbb-utóbb ki kell mászniuk abból a gödörből, amibe belekerültek.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 26, Porzingis 16/3, Jennings 16/3
A Lakers legjobb dobói: Williams 22/9, Young 17/9, Ingram 14/6, Randle 14

Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 135–140 – hosszabbítás után

James megmentette, Irving megnyerte. A várt minőséget hozta a rangadó, főleg ami a támadójátékot illeti – csak úgy sorjáztak a remek egyéni teljesítmények mindkét oldalon. A rendes játékidő végén viszont úgy tűnt, hogy a Wizards jött ki jobban egy őrült etapból, LeBron James kihagyott egy könnyű ziccert, majd John Wall büntetői után 120–117 állt az eredményjelzőn. James azonban javított, egy brutálisan nehéz hárompontost süllyesztett el az utolsó másodpercben, amivel hosszabbításra küldte a feleket – ott viszont ő már nem tudott segíteni, ugyanis három év után először kipontozódott.

JAMES EZZEL A TRIPLÁVAL MENTETTE HOSSZABBÍTÁSRA A MECCSET – ÉRDEMES FIGYELNI A REAKCIÓKAT

Ekkor lépett elő az addig gyengén játszó Kyrie Irving, egymaga beszórt 11 pontot a ráadásban és győzelemre vezette csapatát, ebben az öt percben mindent megcsinált, ez pedig már sok volt a Washingtonnak – óriási csatában, de végül behúzta a derbit a bajnok. James egyébként 32 pontja (6/8 tripla) mellett karriercsúcsnak számító 17 gólpasszt osztott szét, de érdemes még kiemelni a parádésan játszó (39 pont, 6/10 tripla, 12 lepattanó) Kevin Love-ot, illetve Tristan Thompsont (22 pont, 10/13 mezőnyből, 12 lepattanó) is – a címvédő végül 19 hármast süllyesztett el 50 százalékkal, nagyrészt ennek köszönhette sikerét.

A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Megtört a széria. Összességében hét, a hazai meccseket tekintve pedig 17 győzelem után kapott ki a Washington, ezzel visszacsúszott a keleti negyedik helyre – ennek ellenére bizonyította a gárda a konferencia legjobbja ellen is, hogy van benne potenciál. Bradley Beal parádésan játszott (41 pont, 8 gólpassz), de a hosszabbítás vége előtt öt másodperccel kihagyta az egyenlítőnek szánt hármast, ami végül eldöntötte a meccset – itt már érezhetően fáradtabbak voltak a hazaiak, többet hibáztak, főleg védekezésben. Beal mellett egyébként a teljes kezdőötös jól játszott és egy James-bravúron múlt, hogy nem verték meg a bajnokot – a vereség után a Brooklyn ellen javíthatnak, a Clevelanddel pedig márciusban találkoznak még egyszer.

A Wizards legjobb dobói: Beal 41/18, Porter 25/15, Wall 22
A Cavaliers legjobb dobói: Love 39/18, James 32/18, Irving 23/6

Indiana Pacers–Oklahoma City Thunder 93–90

A második félidő a Pacersé volt. A nagyszünetig nem igazán találtak fogást a hazaiak, kaptak 52 pontot és 11-gyel vezetett az OKC, innen szedték össze magukat a fordulás után. A 21 pontos Paul George vezetésével sokkal stabilabbá vált a játékuk, védekezésben sokkal koncentráltabbak voltak és egyszerűen levették a pályáról a Thundert – a második félidőben már csak 38 pontot kaptak, Russell Westbrooknak pedig összesen két gólpasszt engedélyeztek. George szerint ez az a védekezés, amivel képesek meccseket nyerni, most már sorozatban hét sikernél tartanak és James Harden után Westbrookot is megfogták, ami mindenképpen nagy dolog. A végén ugyan eléggé lefagytak támadásban, az utolsó szűk öt percben csak egyetlen kosarat szereztek, de azt a legjobbkor szerezte George, így behúzták a meccset – csütörtök hajnalban a Clevelandet fogadják, ott sem lesznek esélytelenek.

Elveszett az OKC. A második félidőben mindössze 30 százalékkal dobott mezőnyből a Thunder, képtelen volt előnyt kovácsolni a 61–37-re megnyert lepattanózásból és védekezésben is csak a hajrára kapta össze magát ismét a társaság. A végén aztán hibát hibára halmoztak, az utolsó bő másfél percben négy dobást is hibázott a 10/27-tel célzó (18 lepattanó, 9 gólpassz) Westbrook, melyből kettő a végső másodpercekben esett, de Adams és Oladipo is rontott, így végül vereséget szenvedtek. Péntek hajnalban ők is a Clevelandet fogadják, majd a Golden State látogat hozzájuk, nehéz napok elé néznek.

A Pacers legjobb dobói: George 21/6, Teague 17/6, Robinson 14/9
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 27/12, Adams 15, Oladipo 14

Toronto Raptors–Los Angeles Clippers 118–109

Visszatért DeRozan, működött a Toronto. Az előző nyolc meccsből hetet kihagyott a dobóhátvéd, a Raptors pedig eléggé szenvedett ebben az időszakban, most azonban rögtön meglátszott, hogy a pályán volt: ismét hatékony volt a támadójáték, nem Lowryra maradt minden. DeRozan végül 31 ponttal (11/22 mezőnyből) zárt, mellette Lowry és Valanciunas is hozta magát, erre a trióra építve pedig végig jobbak is voltak a hazaiak – félidőben tíz, a harmadik negyed végén tizenöt, a záró etap közepén húsz pont volt a különbség. Ezzel a sikerrel és a Wizards vereségével rögtön visszavette a keleti harmadik helyet a társaság, most Minnesotába látogat és bár Patterson továbbra is sérült, talán ismét elindulhat felfelé.

Griffin tripla duplája sem segített. Nagyon elemében volt a Clippers magasembere, végül 26 ponttal, 11 lepattanóval és 11 gólpasszal zárt, amivel idei első, karrierje ötödik tripla-dupláját jegyezte. Ez azonban nem segített a vendégeken, hiába lépett fel mellé Austin Rivers, védekezésben nem tudtak mit kezdeni a Raptors húzóembereivel, nem tudták elvenni a kedvenc játékaikat és DeRozanék végig olyan helyzeteket vállalhattak el, amelyeket igazán kedvelnek. Ezzel nem tudta tartani a lépést Doc Rivers alakulata, amely a nagyszünetig kapott 70 pontot és bár a hajrában kozmetikázott az eredményen, végül reális győzelmi esélyek nélkül kapott ki – az utóbbi kilenc meccsből már hetedszer hagyta el vesztesen a parkettet, most New Yorkban javíthat.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 31/6, Lowry 24/15, Valanciunas 21
A Clippers legjobb dobói: Griffin 26/6, Rivers 22/12, Speights 15/9

Atlanta Hawks–Utah Jazz 95–120

Extra dobóforma a Jazztől. Parádésan céloztak ezúttal a vendégek, az első negyedben Gordon Hayward vitte a prímet 15 pontjával, majd a harmadikban George Hill állt a gárda élére – utóbbi periódusban 16/20 mezőnykísérletük akadt be és 37–23-ra verték meg az Atlantát. Egyébként már a második negyedben is megléptek egyszer 17 ponttal, de innen még egyszer visszatáncolt a Hawks, a harmadik játékrész mélyütéséből azonban már nem tudtak felállni a vendégek, így hatalmas győzelemmel távozhatott Quin Snyder alakulata. Érdemes megemlíteni, hogy összességében 61.3 százalékkal dobtak mezőnyből Gobert-ék, ami szezoncsúcs és ennek Favors (20 pont, 10 pattanó, 10/12), Hayward (30 pont, 12/18), valamint Hill (22 pont, 8 gólpassz, 8/15) volt az alapja – a gárda nagy tempóban tör előre, már két meccsel előzi a Clipperst a nyugati negyedik helyen.

Ez nem védekezés. Tény, hogy extrán dobott a Jazz, de hozzá kell tenni azt is, hogy rengeteg hátsó befutást, zárás mögötti üres helyzetet, tiszta ziccert engedett a Hawks védekezése, Mike Budenholzer szerint pedig ez megengedhetetlen – az utóbbi időben komoly gondjaik vannak hátul, ez most párosult a vendégek parádés formájával. Ennek megfelelően nem is volt esélyük ezen az estén, egyedül a nagyszünet előtti percekben történt az a parketten, amit akartak, akkor 17 pontos hátrányból visszajöttek négyre, de a fordulás után hamar elrohant a meccsel a Utah. Egyénileg senkit nem lehet kiemelni, de most már össze kell kapniuk magukat, mert csak fél meccsel előzik az Indianát és borzasztóan sűrű a keleti playoff-középmezőny.

A Hawks legjobb dobói: Schröder 21, Millsap 14/3, Hardaway 14/3
A Jazz legjobb dobói: Hayward 30/6, Hill 22/9, Favors 20

Detroit Pistons–Philadelphia 76ers 113–96

A harmadik negyedben dőlt el. Már a második játékrészben is működött a Pistons védekezése, Reggie Jackson szerint pedig ez volt az egész stratégiájuk alapja – megállítani a Philly-t és minél inkább rohanni. A nagyszünetig már kilencpontos előnyre tettek szert, ráadásul ami eddig gyengeségük volt (a harmadik negyedek kezdete), most erősségükké vált: első hat dobásukat elsüllyesztették a fordulás után, itt pedig állva is hagyták a vendégeket. Összességében a gyenge triplázás (5/22) ellenére nagyon kiegyensúlyozottan működött a gépezetük, kilenc játékos ért el minimum nyolc pontot, 60-41-re nyerték a lepattanózást és 66 pontot szereztek a festékből – magabiztos játékkal erősítették meg a keleti nyolcadik helyüket.

Tovább süllyed a Sixers. Most csak Joel Embiid hiányzott a vendégeknél, de a festékben ezt sem bírták el ezúttal, sem Okafor, sem Noel, sem más nem tudta megállítani itt Drummondot és a hazaiakat. A támadásaikból nagyon hiányzott egy vezér, egy megbízható opció, kintről is teljesen veszélytelenek (5/28) voltak, így pedig nem nagyon volt mihez nyúlni – sorozatban negyedszer kaptak ki, csütörtök hajnalban ráadásul a San Antoniót fogadják.

A Pistons legjobb dobói: Morris 19, Drummond 16, Jackson 14/6
A 76ers legjobb dobói: Okafor 16, Saric 13/3, Covington 11/6

New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 111–106

Az utolsó percekben a Pelicans akarata érvényesült. A negyedik negyed nagy részében a Suns járt előrébb, de 101–96 után jött a 34 pontos (9 lepattanó, 5 blokk) Anthony Davis és a 30-ig jutó Jrue Holiday, vezérletükkel pedig a legjobbkor került fölénybe a hazai alakulat. Az irányító gyors öt egységgel fordított a dolgok menetén, majd Davis az utolsó fél percben hat büntetőt küldött a helyére, közben leszedett egy kulcsfontosságú lepattanót, miután Holiday blokkolta Booker és Bledsoe dobását is. A két vezér ezekkel a játékokkal eldöntötte a találkozót, így a New Orleans négy vereség után fontos győzelmet aratott, csütörtök hajnalban viszont nehéz feladat vár rá: a remek formában lévő Jazz ellen kell helytállni. Negatívum, hogy kilenc percnyi játék után bokasérülést szenvedett és kivált Tyreke Evans, egyelőre nem tudni, hogy mennyire komoly a dolog.

A végét elerőlködte a Suns. Alapvetően nem játszottak igazán jól a hazaiak, Devin Booker nagyon szenvedett (5/20 mezőnyből), de ezt jó védekezéssel ellensúlyozni tudták, egészen a hajráig. Az utolsó percben azonban kaptak két blokkot, eladtak egy labdát és összesen hét dobást hibáztak el, ami nem fért bele, ezeket könyörtelenül megbüntette a New Orleans, így végül ismét kikaptak Bledsoe-ék. Az együttes ezzel tovább mélyítette azt a gödröt, amibe került, következőleg a Memphis ellen lép pályára.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 34/3, Holiday 30/9, Moore 12/6
A Suns legjobb dobói: Warren 20, Bledsoe 14/3, Booker 14/3, Barbosa 14/6

Minnesota Timberwolves–Miami Heat 113–115

Nincs megállás. Ezen az estén sem talált legyőzőre a Miami, amely már sorozatban tizenegyedik győzelmét aratta – ennél csak a GSW novemberi 12-es szériája volt hosszabb ebben a szezonban. A floridaiak már az első negyedben szétszedték a Minnesotát és berámoltak 40 pontot, félidőben 14-gyel vezettek, Goran Dragic pedig parádézott: az irányító 7/7 triplát rámolt be, mielőtt elrontotta az utolsó két kísérletét. Mellette Whiteside, illetve McGruder is villogott és bár Dion Waiters most haloványabb volt, így is hozta a meccset Erik Spoelstra együttese – a hajrában majdnem elszórakozták az előnyt, de szerencséjükre Wiggins két dobást is hibázott az utolsó másodpercekben. A Miami 15 bedobott triplával, 50 százalék feletti mezőnymutatóval és 25 (!) második esélyből szerzett ponttal nyert, most Milwaukee-ban folytatja négymeccses idegenbeli túráját – hol lesz a vége a szenzációs sorozatnak?

Valami nincs rendben. Túl vagyunk a szezon felén, nyakunkon az All-Star, de Tom Thibodeau közel sem ért el akkora változást a Wolvesnál, mint amit sokan vártak – továbbra is sokszor erőtlen, figyelmetlen a gárda, hajlamos kihagyni fejben és borzalmas periódusokat produkálni. Ezúttal is nagyon gyengék voltak az első félidőben, majd igyekeztek javítani és a végén meg is volt az esélyük az egyenlítésre, de az utolsó kilenc másodpercben Wiggins két dobást is hibázott – pedig megkapták a lehetőséget, a Heat fél perc alatt adta le hétpontos előnyét. Rendben, kidőlt LaVine, a helyén játszó Rush csak öt pontot szerzett, de Towns (35 pont, 13/20 mezőnyből), Wiggins és Rubio így is jól játszott, nem LaVine kosarai hiányoztak, hanem a védekezés, az akarat, a fegyelem – ezen a téren nem látszik sok javulás, márpedig enélkül biztos, hogy nem lehet rájátszásba jutni.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 35/6, Wiggins 27/6, Rubio 14
A Heat legjobb dobói: Dragic 33/21, Whiteside 19, McGruder 15/9

Denver Nuggets–Dallas Mavericks 110–87

Három kezdő hiányát is kibekkelte" a Denver. Gallinari, Mudiay és Faried sem lépett pályára, de nem tűnt fel a hiányuk - a hazaiak végig sokkal nagyobb tempóban kosaraztak, a harmadik negyedben már 27 pont is volt közte. A kezdőbe kerülő Will Barton óriásit játszott (31 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz, 2 blokk), Gary Harris-szel együtt kilenc triplát szórtak be és móresre tanították a Dallas kissé rutintalan hátvédjeit. A gyorsan növő előny lehetőséget adott Jokics pihentetésére, aki 24 perc alatt így is szerzett 13 pontot és 9 gólpasszt, a kispadról is jöttek a jó teljesítmények, a Nuggets pedig nagyon fontos győzelmet aratott közvetlen riválisa felett.

Múlóban a mágia. Az elmúlt napok-hetek parádéja után ma Yogi Ferrellt nagyon megfogták (15 pont, 4/11 mezőnyből, 5 gólpassz), és Seth Curry sem volt partner Bartonékkal, elöl-hátul azt csináltak velük, amit akartak. Más sem nagyon tudott fellépni, Barnes és Nowitzki eltűnt, Wes Matthews (10 pont, 8 gólpassz, 7 pattanó) pedig sokoldalú volt, de nem tudott vezérré válni. A negyedik negyedben még feljöttek egyszer 13 pontra, de pillanatok alatt váltott a Nuggets - ilyenkor jönne jól a rutinos Deron Williams. Az irányító ma még nem játszhatott, de a legfrissebb hírek szerint hamarosan felépül lábujj-sérüléséből.

A Nuggets legjobb dobói: Barton 31/15, Harris 20/12, Chandler 14
A Mavericks legjobb dobói: Curry 15/9, Ferrell 15/6, Powell 14

Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 89–74

Kawhi Leonard hiányzott. Kisebb sérülését kúrálta a Spurs alapembere, nélküle pedig közel sem volt ugyanaz a csapat, mint vele. Három negyeden keresztül tartották magukat a Grizzlies ellen, utána viszont tehetetlenül nézték, hogy a negyedik játékrészben fokozatosan elhúz az ellenfél. Igazán senkit nem lehet kiemelni, Aldridge (13 pont, 10 pattanó) és Ginobili csak percekre tudott vezérré válni, Tony Parkernek ez ennyire sem sikerült, Leonard mellett most nagyon hiányzott Pau Gasol, aki képes megcsinálni magának és másoknak is a helyzeteket. A Spurs megkezdte szokásos Rodeo Tripjét, zsinórban nyolc meccset játszik idegenben, mivel csarnokában rendezik a San Antonio Rodeo-t – idén nem indult jól a túra.

Megtört a rossz széria. Utoljára 2014-ben tudta legyőzni a Spurst a Memphis, most viszont nagyon keményen játszva sikerült, a győzelemmel pedig 10 meccsel vannak 50 százalék felett. Ezúttal már szinte teljes fegyverzetben állt fel a Grizzlies, ám a húzóemberek nem villogtak: Parsons 1/10-zel, Marc Gasol 4/12-vel, Conley 3/10-zel zárt mezőnyből, egyedül Randolph volt dicsérhető. A kiegészítők viszont szinte egytől-egyig extrát hoztak, Tony Allen két, Brandan Wright 3 blokkot osztott ki, a veterán Vince Carter pedig visszapörgette az időt: négyszer blokkolt, egyszer LaMarcus Aldridge-et takarta be látványosan. A negyedik negyedre meg is törték a Spurs ellenállását, ám ami a győzelmen kívül igazán biztató, hogy évek óta nem álltak ennyire jól egészségileg az All-Star környékén.

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol, Randolph 15-15, Conley 12/3
A Spurs legjobb dobói: Lee 14, Aldridge 13, Green, Ginobili 12/6-12/6

Sacramento Kings–Chicago Bulls 107–112

Majdnem elrontotta a Bulls. Jimmy Butler nélkül is extrát játszott a Chicago, már az első negyed után 16 ponttal vezettek, később a különbség 27-nél is járt. Dwyane Wade (31 pont, 12/18 mezőny, 6 pattanó, 2 blokk) kiváló játéka mellett Michael Carter-Williams ismét remekelt (21 pont, 6 pattanó, 4 gólpassz, 2 szerzett labda), és Rondo is jól szállt be (6 gólpassz, 4 szerzett labda). A hátvédekre támaszkodva a többiek is villogtak, Lopez, Gibson és Grant 17/29-cel zárt mezőnyből. A harmadik-negyedik negyed között viszont kitört egy kisebb balhé, és ez megzavarta a Bullst, a Kings pedig felzárkózott. 107-107-nél aztán megrázta magát Wade, előbb bevert egy nehéz tempót, majd elcsent egy labdát és nagy zsákolással lökte be a Chicagót a célba, egyúttal újra 50 százalékra tornázta fel a csapat mérlegét.

Túl sok balhé, túl kevés kosárlabda. Kilátástalanul játszott DeMarcus Cousins az egész meccsen, 5 mezőnykosarából három tripla volt, ez jól mutatja, mennyire kiszorították a palánk alól – hiába szedett 14 pattanót és adott 5 gólpasszt, nem volt különösebb hatása a meccsre. Annál inkább a padról beszálló Lawson-Barnes kettősnek, akik 41 pontot, 13 pattanót és 12 gólpasszt tettek a közösbe – erre, illetve Koufos 5/5 mezőnykosarára és Darren Collison (14 pont) játékára építve jött közelebb a Sacramento. A harmadik negyed végén a Bulls erőcsatára, Gibson reklamált egy fault miatt, eközben Barnes és Cousins keveredett szóváltásba a Bulls egyik segédedzőjével, Cousins meg is kapta 15. technikaiját a szezonban. Ez felpaprikázta a hazaiakat, akik felzárkóztak – a végén viszont a büntetőt és triplát rontó Cousins kezében maradt a győzelem, aki frusztrációját egy újabb technikaival vezette le. Ez volt idén a 16., ami automatikus egy meccses eltiltást jelent.

A Kings legjobb dobói: Lawson 22/6, Barnes 19/9, Cousins 18/9
A Bulls legjobb dobói: Wade 31, Carter-Williams 21/3, Lopez 17

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Oklahoma City Thunder 93–90
New York Knicks–Los Angeles Lakers 107–121
Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 135–140 – hosszabbítás után
Atlana Hawks–Utah Jazz 95–120
Detroit Pistons–Philadelphia 76ers 113–96
Toronto Raptors–Los Angeles Clippers 118–109
Minnesota Timberwolves–Miami Heat 113–115
New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 111–106
Denver Nuggets–Dallas Mavericks 110–87
Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 89–74
Sacramento Kings–Chicago Bulls 107–112

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik