Férfi kosár NB I: 100 pont közelében az Alba, újabb siker

Vágólapra másolva!
2018.01.26. 19:54
Sorozatban harmadszor is győzött az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben: a címvédő hazai pályán 98–86-ra verte a ZTE-t a 17. forduló pénteki játéknapján.

Hat sikeres triplára, Lóránt Péter 13 pontjára építve remek első negyedet futott az Alba Fehérvár, a második játékrészben húsz ponttal is vezetett. A fordulás után a ZTE faragott a hátrányából, de a kintről nagyon jól dobó fehérváriak újból nekirugaszkodtak, újra elhúztak, és kettő híján száz pontot szerezve megnyerték a dobópárbajt. A hazaiak 16/24-es, a zalaiak 14/32-es triplamutatóval zártak.

A gyengére sikeredett – többek között Zalaegerszegen is vereséget hozó – bajnoki rajt után az Alba igencsak belelendült, és a legutóbbi 12 körben 11 győzelmet könyvelt el.

Kilencvennyolc pontig jutott a Jászberény is, amely a DEAC ellen folytatta a felzárkózást: a negyedik győzelmét könyvelte el hat forduló alatt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
17. FORDULÓ – pénteki mérkőzések

ALBA FEHÉRVÁR–ZALAKERÁMIA ZTE KK 98–86 (31–20, 21–19, 24–23, 22–24)
Székesfehérvár, 1800
néző. V: Kapitány, Pálla, Boros
FEHÉRVÁR: Hill 3, SIMPSON 22/15, Harris 8/6, LÓRÁNT 22/9, KELLER Á. 9/6. Csere: Horton 10, Kovács Á. 5/3, Pointer 6, Filipovity 8/6, Keller I. 5/3. Edző: Dzunics Braniszlav
ZTE: Kinney 10, Vaughn 8/6, BENKE 16/6, Szabó Zs. 7/3, RADIC 28/12. Csere: Horváth Á. 6/6, Mohácsi 9/9, Kis R., Mikovics 2. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása: 3. perc: 7–5. 6. p.: 18–12. 9. p: 27–14. 12. p.: 35–22. 15. p.: 39–23. 18. p.: 48–28. 22. p.: 56–44. 25. p.: 63–49. 28. p.: 69–51. 32. p.: 79–69. 35. p: 83–76. 38. p.: 91–79
Kipontozódott: Kinney (40. perc)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Mind a két csapatnak jár a gratuláció, mert szép, támadó szellemű kosárlabdát produkált. Külön elismerés a játékosaimnak, amiért kilenc nap alatt a negyedik mérkőzésüket vívták, és sikerült nyerniük. Azt gondoltuk, hogy jó védekezéssel tudjuk megfogni az ellenfelünket, s ez a meccs elejétől megvalósult, a második negyedben közel húsz ponttal vezettünk. A szünet után sok hibát követtünk el, amivel egy kicsit szorosabb lett az állás.
Bencze Tamás: – Nagyon jól játszottak a hazaiak, teljesen megérdemelt a győzelmük. Talán egy olyan pont volt a találkozó során, amikor lett volna egy kis sanszunk utolérni őket. Hét pontra felzárkóztunk, de utána kaptunk két triplát, és ezzel el is szálltak a reményeink. Az első negyedben nem azt csináltuk védekezésben, amit megbeszéltünk, ám utána nem roppantunk meg, és nem lett nagyobb különbségű a vereségünk, elsősorban azért, mert nem adtuk fel.

JP AUTO-JKSE–DEAC 98–94 (27–28, 25–22, 29–19, 17–25)
Jászberény, 700
néző. V: Czifra Cs., Jakab L., Kovács N.
JÁSZBERÉNY: NELSON 24/9, Rakics 8/6, Wallace 18/9, LUCSICS 15/3, Sejfic 18. Csere: Cseh 1, KERPEL-FRONIUS B. 14/9, Molnár Marcell. Edző: Nikola Lazics
DEAC: LILOV 18/15, DeShields 16, Jones 9/3, Farkas, ARMWOOD 19/3. Csere: Bognár 5, Molnár A. 12/6, VELKEY 15/12, Kósa. Edző: Berényi Sándor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 11–7. 7. p.: 22–13. 13. p.: 27–38. 17. p.: 38–47. 23. p.: 61–55. 27. p.: 71–60. 33. p.: 81–77. 37. p.: 92–81
Kipontozódott: Wallace (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics:
– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és az is volt. Döntőnek bizonyult, hogy tizenöt pontos hátrányból a félidő végéig fordítani tudtunk. Ez a folytatásra nagy mentális erőt adott, amely kitartott a találkozó végéig.
Berényi Sándor: – Tizenkét pontos hátrányból a második negyed közepére visszakapaszkodtunk, de tizenöt pontos előnyünket nagyon gyorsan eladtuk. Jókor jött nekünk a nagyszünet, ám a folytatásban végig futnunk kellett az eredmény után. A második félidőben sok második esélyt adtunk a jászberényieknek, akik ezzel éltek is.

A többi mérkőzést szombaton játsszák.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj KK 16 14 2 1325–1170 0.938
2. Egis Körmend 16 12 4 1320–1225 0.875
3. Alba Fehérvár 17 12 5 1359–1234 0.853
4. Falco-Vulcano Szombathely 16 11 5 1441–1247 0.844
5. KTE-Duna Aszfalt 16 9 7 1270–1240 0.781
6. Atomerőmű SE 16 9 7 1286–1273 0.781
7. Zalakerámia ZTE KK 17 9 8 1364–1385 0.765
8. Pécsi VSK-VEOLIA 16 8 8 1261–1287 0.750
9. Kaposvári KK 16 7 9 1228–1245 0.719
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 16 6 10 1208–1213 0.688
11. DEAC 17 6 11 1293–1438 0.676
12. JP Auto - Jászberény KSE 17 5 12 1270–1389 0.647
13. MAFC 16 3 13 1123–1250 0.594
14. Sopron KC 16 3 13 1167–1319 0.594

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik