3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: szlovákiai tornagyőzelemmel hangolt a női válogatott

2025.06.02. 09:36
null
(Fotó: hunbasket.hu)
Szlovákiai tornagyőzelemmel hangolt a hétvégi bukaresti 3x3-as kosárlabda Európa-bajnoki selejtezőre a magyar női válogatott.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Papp Dia, Lelik Réka, Kiss Virág, Turner Yvonne összetételű nemzeti csapat – amely három hete készül együtt – Bazinban (Pezinok) egy 12 csapatos viadalt nyert meg, a fináléban 21–13-ra verve a csehek A válogatottját. Magyar részről egy B csapat is elindult a tornán Laufer Gabriella, Mányoky Réka, Molnár-Budácsik Dorka, Tóth Orsolya összeállításban, amely a harmadik helyen zárt. A két magyar együttes egymással vívta az elődöntőt, és ott hosszabbítás után az A jelű gárda diadalmaskodott 21–19-re.

A női válogatott pénteken kel útra a román fővárosba, ahonnan mindkét nemnél három-három csapat jut ki a Koppenhágában szeptember 5. és 7. között sorra kerülő Eb-re. A B csoport küzdelmeiben Görögország, Ukrajna, Szerbia és Törökország lesz a magyarok ellenfele. 

A kontinenstorna 12-12 válogatottat számláló mezőnyében már ott van a férfiaknál a rendező Dánia, a címvédő Ausztria, továbbá a ranglistáról Szerbia, Franciaország és Hollandia. Női részről a rendező dánok és a legutóbb győztes spanyolok mellett Hollandia, Franciaország és Németország szerzett részvételi jogot a rangsor alapján. A nemzeti együttes – akkor még Papp, Kiss, Böröndy Vivien, Szabó Fanni felállásban, Földi Attila kapitány irányításával – tavaly májusban kétszer is játszhatott az olimpiai kvótáért a debreceni selejtezőben, de végül csak negyedik lett, és nem jutott ki a párizsi játékokra. A válogatottra még egy nagy megméretés vár a nyáron: június végén az ulánbátori világbajnokságon is érdekelt lesz. A bukaresti Eb-selejtezőben ott lesz a magyar férfi válogatott is, Csirke Ferenc szövetségi kapitány Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás és Rosic Uros játékára számít az A csoportban Lettország és a házigazda Románia ellen.

Az Eb-selejtező mezőnye:
nők: Magyarország, Belgium, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Románia, Szerbia, Törökország, Ukrajna
férfiak: Magyarország, Belgium, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Románia, Spanyolország, Svájc, Törökország, Ukrajna

A női válogatott menetrendje a B csoportban:
június 7.:
Magyarország-Görögország 14.10
Magyarország-Ukrajna 18.15
június 8.:
Magyarország-Szerbia 12.55
Magyarország-Törökország 17.15

A férfi válogatott menetrendje az A csoportban:
június 7.:
Magyarország-Lettország 18.50
Magyarország-Románia 21.05

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
23 órája

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
Tegnap, 8:57

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kosár: kikapott a britektől az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:15

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Kosár: megvan az első győzelem az U16-os fiúknak a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 18:04

Kosár: szoros csatában kikaptak az U16-osok a B-divíziós Eb nyitányán

Utánpótlássport
2026.08.07. 09:00