Férfi kosár MK: az Atomerőmű vigasztalódhatott a bronzzal

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 16:54
null
A fehér mezes paksiak nyerték a bronzmeccset Debrecenben (Fotó: Dömötör Csaba)
A két kulcsemberét is nélkülöző, címvédő Alba ezúttal nem fért fel a Magyar Kupa dobogójára, a paksiak három év után lettek ismét bronzérmesek.

 

Az alacsonyabb osztályú csapatoknak kiírt Hepp-kupát a fanatikus közönsége által hajtott Oroszlány nyerte meg, a Nyíregyháza Blue Sharks elleni fináléban 95–81-re diadalmaskodott. Aztán jött a Zsíros Tibor Magyar Kupa bronzmeccse, hiszen a kiírás alapján azt is le kellett játszani.

Az Alba Fehérvár két kulcsjátékosát, Lóránt Pétert és Trevis Simpsont is pihentette, előbbit combhajlítóizom-sérülés, utóbbit agyrázkódás miatt, amelyet a Szolnok elleni elődöntő negyedik negyedében szedett össze. Az Atomerőmű SE-nél Troy Barnies nem állt Teo Cizmic edző rendelkezésére.

Mindkét tréner rotálta csapatát, látszólag az eredmény másodlagosnak tűnt. Ilyen esetben talán a papíron gyengébb fél, vagyis a Paks lehetett motiváltabb, ahogy tavaly a Szeged is megvillantotta oroszlánkörmeit a Körmend elleni bronzmeccsen.

A második negyed végén 7–0-s sorozatot repesztve előnybe is került az Atom, 31–30-as vezetéssel mehetett a nagyszünetre. A második félidő elejét azonban az Alba indította 8–0-val, a paksi R. T.Guinn sportszerűtlen hibát kapott Sir'Dominic Pointerrel szemben elkövetett szabálytalanságáért.

A közelgő NBA All Star-gála jegyében Chris Horton blokkolt látványosat, majd az ellenakcióból Pointer próbált meg behúzni egy alley-oopot, sikertelenül. Utána azért üres ziccerből összejött neki a zsákolás. Valóban a Paks akarta jobban a sikert, a negyedik negyedben fokozatosan húzott el a címvédő Albától, másfél perccel a befejezés előtt 12 pont volt az előnye. Ezt 14-re növelte (67–53), s 2015 után lett ismét harmadik helyezett az MK-ban.

ZSIROS TIBOR MAGYAR KUPA
A 3. HELYÉRT
ATOMERŐMŰ SE–
ALBA FEHÉRVÁR 67–53 (17–18, 14–12, 16–17, 20–6)
Debrecen, 500 néző. V: Földházi, Pozsonyi, Balogh Gy.
PAKS:
Hinds 9/3, Ruják 2, EILINGSFELD 17/3, Ogunyemi 6, GUINN 21/15. Csere: Medve 6/6, Garamvölgyi 3/3, Gulyás 3/3
Edző:
Teo Cizmic
FEHÉRVÁR:
Hill, Kovács Ákos 8, Harris 14/3, Filipovity 6/6, Keller Á. 10/6. Csere: Horton 6, Keller I. 1, Pointer 8/3
Edző:
Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 5. perc:
5–13. 8. p.: 12–13. 9. p.: 17–15. 14. p.: 17–25. 19. p.: 31–30. 24. p.: 34–42. 30. p.: 47–47. 35. p.: 53–49. 37. p.: 60–51
MESTERMÉRLEG

Teo Cizmic:
– Nehéz volt ráhangolódni a bronzmérkőzésre azután, hogy egy napja az elődöntőben fizikailag is kemény összecsapást veszítettünk el. Az döntött, melyik együttes talán magában több motivációt, s ezúttal mi akartunk jobban.
Dzunics Braniszlav:
– Motiválatlanok voltunk, három negyeden keresztül valamit még játszottunk, aztán az utolsó negyedben már teljesen szétestünk. Nehéz azután felpörögni, hogy egy nappal korábban elveszíted az esélyed arra, amiért idejöttél.

KÉSŐBB
17.30: döntő (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Férfi kosár MK: a Szolnok közel harminccal megverte az Alba Fehérvárt, ezzel elődöntős

Kosárlabda
2026.01.18. 19:53

Nem élt a nagy eséllyel a Sopron, az Atomerőmű az első elődöntős a férfi kosár MK-ban

Kosárlabda
2026.01.17. 21:08

Férfi kosár NB I: fölényes Olaj- és Falco-siker, az Alba simán kikapott Debrecenben

Kosárlabda
2026.01.03. 20:08
Ezek is érdekelhetik