NBA: lejátszotta utolsó meccsét az egyik triplakirály

Vágólapra másolva!
2017.05.01. 14:00
null
19 év, 26 397 pont, 2143 tripla (Fotó: AFP)
Hazai közönség előtt, vereséggel búcsúzott el az aktív játéktól Paul Pierce, a Los Angeles Clippers kosárlabdacsapatának 39 éves játékosa.

A Clippers a NBA Nyugati főcsoportdöntőjében a hetedik meccsen vérzett el a Utah Jazz csapata ellen, Pierce hat pontig és három lepattanóig jutott, és 21 percet töltött a pályán.

Az 1977. október 23-án született alacsonybedobó a visszavonulásával nem okozott nagy meglepetést, szeptemberben ugyanis már közölte, hogy az utolsó szezonjára készül. Eredetileg úgy tervezte, hogy egy szimbolikus szerződést köt a Boston Celticsszel, hogy onnan vonulhasson vissza, végül mégis a Clippers lett az utolsó csapata.

Pályafutása során négy csapatban szerepelt, a legsikeresebb a Celtics-időszak volt (1998–2013), a bostoniakkal nyert bajnoki címet (2008, ő lett a döntő MVP-je is), és tízszer szerepelt All-Star-gálán. Ezt követően egy-egy szezont töltött a Brooklyn Nets (2013–2014) és a Washington Wizards (2014–2015) együttesében, a legutóbbi két évadban pedig a Clipperst erősítette.

Karrierje során 26 397 pontot szerzett, ezzel az NBA örökranglistáján a 15. helyet foglalja el. 2143 triplájánál csupán hárman (Ray Allen, Reggie Miller, Jason Terry) dobtak többet, de büszke lehet 6918 büntetőjére is, amivel a rangsor 8. helyén áll.

„Minden évben a bajnoki cím volt a célom, de 18 alkalommal csalódnom kellett. Boldog voltam, hogy részese lehettem mindennek, hogy ezekkel a srácokkal kosárlabdázhattam” – mondta Pierce a Utah elleni mérkőzés után.

A válogatottal részt vett a 2002-es hazai világbajnokságon, de hiába volt csapata legjobbja 19.7 pontos átlaggal, az Egyesült Államok csak a 6. helyen zárt a tornán.

Legfrissebb hírek

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

Felemás este Los Angelesben: 41 (!) pontos Clippers-siker, hazai Lakers-zakó a Pistons ellen

Amerikai sportok
2025.12.31. 08:13

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48
Ezek is érdekelhetik