Lettország meglepetésre a franciákat verve elődöntőt játszhat

Vágólapra másolva!
2007.10.04. 20:21
Az Olaszországban zajló női kosárlabda Európa-bajnokság első negyeddöntőjében Lettország négy ponttal verte a hat évvel ezelőtt nyertes, a mostani tornára is esélyesként érkező francia gárdát. Így előbbiek jutottak be elsőként az elődöntőbe, ahol majd a litván-orosz összecsapás győztesével mérkőzhetnek meg a döntőbe jutásért.
Erőlködtek a franciák, de a lettek ellen ez kevésnek bizonyult
fibaeurope.com
Erőlködtek a franciák, de a lettek ellen ez kevésnek bizonyult
Erőlködtek a franciák, de a lettek ellen ez kevésnek bizonyult
fibaeurope.com
Erőlködtek a franciák, de a lettek ellen ez kevésnek bizonyult

Francia pontokkal, majd lett egyenlítéssel kezdődött a találkozó, amely esélyeseinek számító nyugat-európaiak azt követően gyorsan négy ponttal elhúztak.

Alig telt el 3:12 perc az összecsapásból, a gyengén kezdő lettek máris időt kértek. Nem hiába, hiszen kiegyenlítettek és bár a franciáknak még sikerült visszavenniük a vezetést egy rövid időre, az első negyedet már a lettek zárták hárompontos előnnyel.

A második játékrész nagy küzdést, kevés látványt, ám annál több izzadságszagot hozott. A sok erőlködésnek elsősorban a franciák itták meg a levét, akik rendkívül gyenge, erőtlen és pontatlan támadójátékot produkáltak és a nagyszünetre tízpontos hátrányba kerültek.

Tizennyolc dobott pontig jutottak két negyed alatt az Eb-győzelemre is esélyesnek tartott franciák, amely szinte már kezdett esetükben kellemetlenné válni. És messze volt még a vége…

Biztos előnyük tudatában a lettek semmi különöset nem csináltak, de azt elég jól. Szervezettek voltak és határozottak, ez a gyenge franciák ellen arra volt elég, hogy a negyedik negyed közepén, a hajrához érve 13 pontos előnyt szerezzenek.

Ekkor azonban elhitték, már nyertek és ez majdnem megbosszulta magát. A franciák, akik a negyedik felvonásban öt percig pontképtelennek bizonyultak, utolsó erőtartalékjaikat mozgósítva a hajrát nyílttá tették. A negyed második felét 22-13-ra nyerték a franciák. A 35 perc alatt 40 pontig jutó franciák öt perc alatt 22-t szereztek, micsoda fordulat!

Feljöttek két pont különbségre, de némi büntetőzés után a lettek bebiztosították, amúgy teljesen megérdemelt sikerüket.

OLASZORSZÁG, NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG:

NEGYEDDÖNTŐ:
Lettország - Franciaország 66-62 (13-10, 15-8, 16-22, 22-22)
Legjobb dobók: Basko 17, Jansone 14, Tamane 12, Jekabsone-Zogota 12, ill. Sandrine Gruda 14, Sauret-Gillespie 10
Legfrissebb hírek

Potya gól döntött a ráadásban, összejött az álomdöntő a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.23. 23:38

A franciákat tizenegyespárbajban kiejtve Németország elődöntős a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.20. 00:00

Nem mindennapi jelenet: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
2025.07.18. 14:00

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.11. 23:03

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

U21-es Eb: a németek a kilencemberes olaszokat hosszabbításban legyőzve jutottak a négy köze

Minden más foci
2025.06.22. 23:42

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2025.06.22. 20:02

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41
Ezek is érdekelhetik