MTI 2011.05.02 15:57 Frissítve: 2015.03.31 01:44

Vilovszki szerint Cozma a „csillagos pólóssal” csapott össze

Uros Vilovszki tanú azt állította, hogy Marian Cozma a Patrióta lokál előtt elsőként a csillagos pólóssal (Raffael Sándor elsőrendű vádlott) csapott össze, akinek „még két-három kigyúrt cigány társa segített verekedni”; az MKB Veszprém szerb kézilabdázójának vallomását a Veszprém Megyei Bíróság tanácsvezetője ismertette a Cozma-ügy hétfői tárgyalásán.

A gyilkosság helyszíne (Fotó: Németh Ferenc)

A tanú elmondása szerint az utcán próbálta „eltolni Cozmát a helyszínről, de lefordult róla”, megindult a Patrióta kijárata felé, és ott „egymásnak estek” a fekete csillagos pólóssal. „Más cigány férfiak is támadták”, majd azt látta, hogy Marian „a tengelye körül fordult egyet, s úgy esett össze, mint a rongy” – szerepel a tanú vallomásában.

Uros Vilovszki azt is látta, hogy a Cozmához letérdelő csapattársát, Zsarko Sesumot valaki fejbe rúgta. Elmondta: Cozma összeesése után Sztojka Iván harmadrendű vádlott lépett elé támadólag, illetve „a lokálból kiözönlő cigány férfiak is agresszívan léptek fel ellene”, ezért futásnak eredt, s többen kergették. A tanú elmondta: néhány perc múlva – miután lerázta támadóit – visszament a helyszínre, s a vesén szúrt, erősen vérző csapattársát, Ivan Pesicet „eltámogatta” a kórházig.

Raffael Sándor kifogásolta a tanú vallomásában azt, hogy ő megütötte volna Cozmát. Mint mondta: Cozma sem nyúlt „egy ujjal sem” hozzá, ők nem dulakodtak. Raffael szerint ő késsel a kezében más emberekkel – lehettek hatan-nyolcan – állt szemben, s félelmében védekezett és szúrt meg valakit.

Németh Győző másodrendű vádlott azt jegyezte meg, hogy Marian Cozma elhagyhatta volna a helyszínt, de nem tette, hanem verekedni akart.

Ezután a bíró ismertette Ilyés Ferenc volt veszprémi kézilabdázó nyomozati vallomását, amely szerint „három-négy kopasz, kigyúrt cigány támadta a lokál előtt Cozmát”, s közülük egy nagydarab, véres fejű (Raffael Sándor) azt kiáltotta: „hozzátok a pisztolyt”. Ilyés Ferenc – mint vallotta – odarohant az összecsukló Cozmához, mellé térdelt, és próbálta a nyelvét kihúzni, de „a feje elbillent, és meg sem mozdult”. A sportoló látta azt is, ahogy egy rúgástól Zsarko Sesum a földre esik, illetőleg „az egyik cigány a földön fekvő, mozdulatlan Cozmába is belerúgott”.

A bíró ismertette annak az NN21-es jelzésű védett tanúnak vallomását is, aki egy zárkában ült Karsai Henrikkel; utóbbi a Cozma-ügy csoportosan elkövetett garázdaság bűnperében a 12. rendű vádlott. A tanú szerint Karsai Henrik neki a cellában azt mondta, hogy Raffael János „a legideálisabb maffiavezér”, s ő ott van az első tíz embere között.

Az NN21-es tanú szerint Karsai arról is mesélt, hogy Raffael János 1000-1200 „katonát” is tudna mozgósítani, és ő szervezte például néhány éve „a siófoki felvonulást” is, mert „János meg akarta mutatni az erejét”. Karsai azt is mondta a tanúnak, hogy Raffael János és társasága Siófokon sohasem fizetett a szórakozóhelyeken, s tudta róla, hogy „Veszprémet is szeretné megszerezni”.

A volt cellatárs vallomása szerint Karsai beszélt arról is, hogy Raffael Jánosnak „prostituáltak is dolgoznak” nyugati országokban. (A mintegy 25-30 tagú társaság Raffael János enyingi lakásán találkozott és szórakozott 2009. február 7-én este, s onnan indultak éjfél után Veszprémbe; a „maffiavezérnek” nevezett férfi a garázdaság bűnperében a hatodrendű vádlott.)

Ismertette a bíró az NN22-es védett tanú vallomását is; ő Pál Gáborral, a Cozma-ügy negyedrendű vádlottjával volt egy cellában. A tanú szerint Pál Gábor azt a megjegyzést tette, hogy fél attól, hogy „a patak partján” megtalálják a rendőrök a kést, illetve „ideges volt amiatt", mert vért találtak a cipőjén.

Pál Gábor élettársa – akinek a tanúként tett nyomozati vallomását szintén ismertette a bíró – azt mondta, hogy Pál Gábor szakadt és véres ruhában érkezett haza 2009. február 8-án hajnalban, s megjegyezte: Csoki (Raffael Sándor) megszúrt valakit Veszprémben, s a kését útközben kidobták a kocsiból. A tanú szerint Pál Gábor azt is elmondta neki, hogy „szerbekkel verekedtek”, és Németh Győző kötött bele egy „nagydarab emberbe”.

A tanú szerint Pál Gábornak arról is tudomása volt, hogy Németh Győző az Ausztriába menekülését segítőknek Budapesten azt a megjegyzést tette, hogy „jaj, mit tettem, sohasem jöhetek haza, ezért életfogytot is kaphatok”.

A tárgyalás kedden további tanúvallomások ismertetésével folytatódik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zsarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

2021.07.12 14:22:57

Kézilabda Papp Bálint (összefoglaló), Rusznák György (percről percre)

Bár a találkozó túlnyomó részében a brazilok vezettek, a hajrá a magyaroké volt.

2021.07.09 17:53:56

Kézilabda BOBORY BALÁZS (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Potyogtak a gólok az olimpiára készülő csapatok találkozóján, de a magyarok jöttek ki jobban a párbajból.

2021.07.06 16:41:59

Kézilabda PAPP BÁLINT (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Az olimpiai felkészülés utolsó szakaszát hatgólos sikerrel indították a mieink Montenegró ellen.

2021.07.05 12:45:09

Kézilabda JOCHA KÁROLY

Hanus Ágnes nem tervezte meg a „lelépést”, s később minden csapattársától elnézést kért.

2021.06.17 05:19:53

Kézilabda BOBORY BALÁZS

„Sok mindent pozitívabban láttam, ha hibáztam, kerestem, miként tudnék javítani.”